A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
233 kikerülhetetlen akadályt. Korunk sajátságos világnézetének gyökeresen meg kell változnia, mielőtt az emberi méltóságnak olyan általános érvényt szerzünk, ami lerombolja az alapjában véve önző és individualista felfogásban gyökerező megkülönböztetésnek ezt a tragikus formáját. A katolikus Egyház sikertelenségének okai között szerepel az a tény is, hogy a II. vatikáni zsinatig az egyházi katekézis és pasztorá- lis igyekezet nem tett különbséget a magzatelhajtás és a fogamzásgátlás között. A Humanae Vitae és az azt követő hivatalos egyházi megállapítások ismét azonos színvonalon kezelik a két problémát, azt a benyomást keltve, hogy mindkét cselekedet az életellenes mentalitás egyformán súlyos megnyilvánulása. Mivel a fogamzásgátlásban rejlő objektiv rossz közel sem olyan szembetűnő, mint a magzatelhajtásé, az ilyen igyekezet a születésszabályozás rosszaságának beláttatása helyett gyengíti a magzatelhajtással szembeni morális érzékenységet is. Ezenkívül a jelenkori egyházi polemika a meg nem született ártatlan személy élethez való jogáért érvel. Amint Stanley Hauervas, a baptista etikus olyan meggyőzően kifejtette, ez az érvelésmód tudatosan vagy tudattalanul elfogadta a modern individualista és liberális életfelfogás egyik alapelvét. A kérdést ugyanis leredukálta a jogok közötti konfliktus síkjára, feltételezve, hogy a probléma megoldása ezen a síkon található meg. Valójában azonban az „ártatlanságra" és az „élethez való jogra" való hivatkozás már egy leszűkített problémafeltevést rejt magában. Amint Hauervas olyan találóan megjegyezte, ezzel az abortusz ellenzői lehetővé tették az ellenfélnek azt, hogy az általuk megválasztott porondon mérjék össze erejüket. Jogok érvény- rejuttatásában nagy szerepe van azok artikulálásának, és az esetleges erőhasználatnak, ami szükséges azok megvédéséhez a jogsértővel szemben. A magzat képtelen mindkettőre; érdekeinek védői tehát egy hátrányos helyzetből indulnak ki, amikor a politikai és társadalmi változás szükségességét hirdetik. Ehhez hasonlóan a magzat személyi mivoltára való hivatkozás is olyan területre terelte a vitát és a védelmi igyekezetét, ahol a kifejezés konvencionális értelmezésének nagy szerepe és kétséget kizáró súly jut. A személyes lét elfogadása jogi kérdés is. Noha annak a magzattól való megtagadása súlyosabb igazságtalanság, mint a faji megkülönböztetés, ennek belátása nagyban függ azoktól a torzításoktól, amelyek kulturális percepcióinkat kikerülhetetlenül befolyásolják. A jogok kérdésénél sokkal átfogóbb értelemben kell a problémával szembenézni. Elismerve azt a kétségtelen tényt, hogy a magzat az emberiség családjába tartozik, mindenekelőtt annak a szolidaritásnak az alapján kell érvelni, amely nemcsak az emberiség jólétének
