A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
225 Problémák és Megoldások Vertse Márta A HIT ÁTADÁSA A CSALÁDBAN A Vatikáni Rádió cikkismertetése A francia jezsuiták lelkiségi folyóirata, a Christus egyik számát nemrég a nőknek szentelte (1986/1). Az évente négyszer Párizsban megjelenő kiadvány szerkesztői kerülni kívánták mind a feminizmus túlzásait, mind a nők egyházi szerepét korlátozó maradi felfogásokat. Olyan nőket és férfiakat szólaltattak meg, akik szintén érzékenyek erre a két végletre. A cikkek arról tanúskodnak, hogy a nő Egyházban betöltött szerepe ellensúlyozhatja a hatalom gyakorlásának gyakran túlságosan férfias módját. A szerkesztők véleményét legjobban Marié Balmary írása fejezte ki, aki cikkében „második nem"-ről beszélt. De mint minden differenciált kapcsolatban, a férfi és a nő viszonyában is a másik, a második, a nő túlhalad az elsőn. így a nő példakép lehet a férfi és az egész emberiség számára. A Christus januári számának cikkei közül Christine Pellistrandi négygyermekes francia családanya A hit átadása: új szülés című írását mutatjuk be. Bölcsésztanulmányaimat a Sorbonne-on végeztem. Akkoriban mi, katolikus diákok soha nem éreztük magunkat elszigetelve. Az egyetemen láthatóvá tettük az Egyházat. Hetente a Centre Richelieu- ben jöttünk össze, a katolikus lelkészségen. Hagyományos chartres-i zarándoklatunk a kiemelkedő események közé számított. A társadalom pontosan meghatározott struktúráiban közös helyet foglaltunk el, ugyanazokat az ideálokat váltottuk magunkénak. Környezetem és neveltetésem felfogása szerint egy lány elsőrendű feladata az volt, hogy férjhez menjen, gyermekeket neveljen és jó háziasszony legyen. Én is ezt az utat követtem. Huszonegy éves koromban házasodtam meg, és hat év alatt négy gyermeket szültem. Közben tanulmányaimat is befejeztem, sőt, hetente néhány órában történelmet és földrajzot tanítottam. Tanítványaim körében elmélyítettem a pedagógiai kérdéseket, és biztos vagyok benne, hogy kapcsolataim a fiatalokkal segítettek saját gyermekeim nevelésében is. Később abban a szerencsében volt részem, hogy beléphettem a nemzeti tudományos kutató központba, ez lehetővé tette, hogy családi életemet és szakmámat összeegyeztessem. Ebben az időszakban barátainkkal együtt olyan bizonyosságok birtokában éltünk, amelyeket diákéveink során halmoztunk fel. A
