A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
196 tékonyabbá. A szinódus külön kiemelt néhány konkrét területet: a/ a kereszt és a húsvéti misztérium teológiája az Egyház életében, b/ az inkulturálódás (vagyis a nem keresztény kultúrák és az evangélium egymást megtermékenyítő egymásba hatolása) és a más vallásokkal meg a nem hívőkkel folyó párbeszéd, cl közösségvállalás a szegényekkel, dl az Egyház szociális tanításának aprópénzre váltása. A szinódus záródokumentuma így fogalmazza meg azt, ami ennek a havi szándéknak a veleje: „A szinódus szíve mélyéből hálát mond az Atyának a Fiú által a Lélekben a XX. században kapott legnagyobb kegyelemért, a II. vatikáni zsinatért . . . Amint az utolsó vacsora termében Máriával egybegyűlt apostolokat, minket is fogékonnyá tett a Szentlélek arra, amit mondani akar az Egyháznak, miközben a harmadik évezred felé veszi útját." Mócsy Imre A FELAJÁNLÁS MINT IMÁDÁS, HÓDOLAT Sokat töprengtem azon, hogy az erények és kötelességek rendszerében vajon hová kell besorolni a Jézus Szíve-tiszteletnek ezt a jellegzetes aktusát. Teológiai tanárok is zavarba jöttek a kérdés hallatára, mert nekem is felfedezésként villant át eszemen az a természetes és magától értetődő igazság, hogy a felajánlás a vallásosság legelső aktusához: az imádáshoz, a hódoló isten- tisztelet alaperényéhez tartozik. Ez az imádás megilleti az ,,Isten igéjével lényegileg egyesített Szívet”, ,,az örök Atya Fiának Szívét”, a ,,Szűzanya méhében a Szentiélektől alkotott Szívet”, a- melyben az ,,Istenség egész teljessége lakozik”. Mármost miben áll ez az i- mádás, amely minden komoly istenélménynek szükségszerű következménye és csalhatatlan ismertetőjele? Az imádás Isten abszolút felségének, az egész világ Urának, és az én abszolút semmiségemnek, függésemnek elismerése. Istennel szemben az én ügyem, az én érdekem, az én egészségem, az én sorsom semmivé válik. Isten ügye mellett az én jólétem, hírnevem, becsületem, szabadságom, számításba sem jön ... Ha ezt tudom, akkor mondhatom el: felismertem, hogy mi az Isten és az ember viszonya, és hogy Isten az egyetlen, akivel törődni érdemes, Ő az egyetlen, akiért élni érdemes. Ha ezt nemcsak elméletileg tudom, hanem akaratilag is elismerem, akkor imádom Istent, és ha erre törekszem egész életemben, akkor vallásos ember vagyok. Aki pedig ezt az elismerést a min-
