A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám

187

N.F.

KÉZBE ÁLDOZTATÁS

A 85. lap folytatásaként szeretnék szólni a kézbe áldozta- tásról - nem rendszeres tárgyalással, hanem két apró személyes élménnyel és egy őskeresztény idézettel.

— 1975-ben történt. Rómában (és általában Olaszországban) szigorúan tilos volt kézbe áldoztatni. Ennek ellenére sokan csinálták, részben a külföldi zarándokokra való tekintettel. Esti misét mondtam egy 20-3Ötágú nővérközösségnek. Zarándokszállásukra nem sokkal a mise előtt érkezett meg mintegy száz tizenéves lány, és ők is eljöttek a misére. Az utolsó pillanatban annyit megtudtam, hogy elzásziak. Misézés közben próbáltam franciául is, németül is bevonni őket;de — sose értettem meg, miért — nem reagáltak, és így az egész misét olaszul mondtam. Valamennyien jöttek áldozni, a nővérek után. Rögtön éreztem a magatartásukon, hogy valami zavarja őket; de nem tudtam kitalálni, mi az. Szerencsére már a hatodik vagy hetedik félénken a kezét nyújtotta felém. Akkor kapcsoltam. A- zontúl mindegyiknek kézbe adtam az Oltáriszentséget, és a nagy kápolna feszültsége szinte érezhetően felengedett. Mise után arra gondoltam: ezek a lányok annyira fiatalok, hogy a nyelvre történő áldoztatást legfeljebb hírből ismerik!

— 1987 első napjaiban történt. Egy 85 éves magyar néni, aki valószínűleg évtizedek óta napi áldozó, az áldoztatás pillanatában kiejtette a szájából a szentséget. Mise után zaklatottan, majdnem sírva jött a sekrestyébe: mennyire sajnálja, hogy „az Űr Jézus elesett". Próbáltam vigasztalni, hogy valószínűleg én voltam ügyetlen, és hogy nem az Űr Jézus esett el, hanem a szentostya esett le. Még azt is hozzátettem, hogy amikor száraz a szája, inkább kézbe kérje a szentáldozást, mindenkinek szabad. Másnap nagyon meglepődtem: olyan természetességgel és szabályosan és szépen nyújtotta a kezét, mintha világéletében mindig kézbe áldozott volna.

— Talán 351-ben történt Jeruzsálemben. Szent Cirill, a város püspöke, utolsó katekézisét tartotta a húsvétkor megkeresztelteknek. (Az is lehet, hogy utóda, János püspök, valamikor 387 után mondta el a beszédet, bőségesen merítve Cirill tanításából.) A püspök az Eucharisztia szertartását magyarázva eljutott a szentáldozásig. ,,E dolog megítélését ne engedjétek oda a testi toroknak; ne bizony, hanem a minden kételytől mentes hitnek! Akik ugyanis ízlelik, nem kenyeret és bort kell ízlelniük, hanem Krisztus testének és vérének antitüpo- szát (szentségi valóságát). Ami-