A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

140 Catherine Marshall KALANDOZÁSAIM AZ IMÁDSÁGBAN (fordította Ruff Katalin) II. — A tehetlenség imája I. Amikor az ország fővárosában éltem, megfigyeltem, hogy mi­lyen gyakran adtak hírt a washingtoni újságok a Clavert utcai hídról vízbe ugró öngyilkosokról. Az ismételten előforduló esetek miatt a hidat gyakran „az öngyilkosok hídjának1’ nevezik. Megérezve az emberi tragédiákat a rövid hírek mögött — mint a légierő parancsnokának 31 éves felesége, akinek rákbetegségén nem tudtak segíteni operációval, vagy az az idős férfi, akinek a fele­sége csak nemrég halt meg - , gyakran gondoltam arra, hogy való­színűleg volt valami közös ezekben a tragédiákban. Mindegyik sze­mély segítség nélkül kellett, hogy érezze magát. És arra gondoltam, ha beszélni tudnék ilyen emberekkel az utolsó órában, azzal a gon­dolattal próbálnám őket megállítani, hogy a tehetetlenség a legna­gyobb kincsek egyike, amit az ember a magáénak mondhat. Hiszem, hogy a régi mondás:,,segíts magadon, az Isten is meg­segít” nemcsak félrevezető, de sokszor végzetesen rossz. A legfeltű­nőbb válaszokat az imámra akkor kaptam, amikor annyira tehetetlen voltam, annyira elvesztettem a fejem, hogy semmit sem tudtam a magam számára tenni. A zsoltáros mondja: ,,megsegítettél szorongattatásomban” (Zsolt 4,1). Fokozatosan felismertem, hogy ez a szorongatás Isten­nek egyik legjóságosabb eszköze, amellyel tanít, hogy Ő valóság és csodálatosan megfelel problémáinkra. Ezt éltem meg első könyvem írása közben. Mint fiatal özvegye Peter Marshall skót presbiteriánus lelkésznek és a United States Se­nate káplánjának, megpróbáltam azt, ami sokak szemében vakme­rőségnek számított: megírni az ő életrajzát. Amikor a kézirat felé­nél jártam, lesújtó kritikát kaptam valakitől, akiben bíztam, „ön még egy lépést sem tett Peter Marshall belső emberi világában.” És neki igaza volt, ez volt a dolog fullánkja. Alkalmatlanságom tu­datosítása mint író nemcsak értelmi dolog volt, de érzelmi is; sok könnyembe került, de ez a krízis vezetett el egy fontos dolog rea­lizálásához. Tehetetlenségemben nem volt más választás, mint az egész tervet Isten kezébe tenni. . . Azért imádkoztam, hogy az EGY EM­BER, AKIT PÉTERNEK HÍVTAK legyen az Ö könyve, és annak minden következménye is legyen az övé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom