A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-01 / 3. szám
132 tének elpusztításával. Az egyházi tanítás lényegében azt állítja tehát, hogy a magzat életének elpusztulása csak akkor engedhető meg, ha az közvetve (indirekt módon) történik; ilyen esetekben ugyanis a cselekvő szándéka és cselekedetének természete egyaránt az anya életének megmentését célozzák és eredményezik. A magzat halála szándékon kívüli, másodlagos és kikerülhetetlen következménye az elérendő célnak. Az ilyen lehetőségek konkrét körülmények közötti elbírálására a „kettős okozat” hagyományos elve szolgál. A II. vatikáni zsinatig a hivatalos egyházi tanítás alig tett különbséget a fogamzásgátlás és magzatelhajtás között. A zsinati tanítás és az azt követő 1974-es deklaráció kihangsúlyozzák azt, hogy az emberi életet a fogamzástól kezdve legnagyobb gonddal védeni kell, „magzatelhajtás és gyermekgyilkosság gyalázatos bűncselekmények” (Gaudium et spes 51). VI. Pál pápa azt is kihangsúlyozta, hogy az „Egyháznak ez a tanítása nem változott, és nem is változhat”. Ugyanakkor, ezek a nyilatkozatok szándékosan elkerülték az olyan szóhasználatot, amely a fogamzást egy „pillanatnak”, azaz időn kívül álló eseménynek tekintené, vagy pedig az élet kezdete és az animáció közötti hagyományos különbségtételt elítélné vagy elfogadhatatlannak tartaná. Az Egyház tanítása tehát az animáció és fogamzás azonosságát vagy különbözőségét eldöntetlen kérdésnek tekinti napjainkban is. Történelme folyamán az erkölcsteológia két olyan kérdéssel került szembe, amelyekre teljesen kielégítő megoldás mindezidáig nem született: a személyes emberi élet kezdetének időpontja, valamint azoknak a nehéz és tragikus szituációknak az erkölcsi kiértékelése, amelyek a születendő gyermek és az anya élete közötti kikerülhetetlen konfliktusból fakadnak. Jelen korunk tudományos ismeretei újra arra utalnak, hogy a szoros értelemben vett személyes élet kezdetét nem lehet azonosítani a fogamzással, amely maga is több órát igénybe vevő folyamat. Tudományos szempontból valószínűbb és jobban megokolt az a feltevés, amely a személyes élet kezdetének lehetőségét tíz-tizenkét nappal későbbre teszi. Hasonlóan, napjaink orvostudományának módszerei megkívánják azt, hogy az anya és a magzat élete közötti konfliktusok kiértékelésében a szűk értelmű „kettős okozat elvén” alapuló hagyományosan elfogadott kivételes megoldásoklehetőségétkibővítsük,és a- zok kiértékelését átfogóbb irányelvek segítségével tegyük meg. Következésképpen az erkölcsteológia jelenleg a „közvetlen” és „közvetett” okozat közötti különbségtétel helyett a kikerülhetetlenül bekövetkező kisebb és nagyobb kár közötti különbséget javasolja döntő szempontként. Más szóval, a magzat halálának megengedhetősége attól függ,
