A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

115 Újabban egyre erősödik annak társadalmi igénye, hogy a kato­likus egyház vegye gondozásba azokat a hátrányos helyzetűeket, akik­kel a világi alkalmazottak nem szívesen foglalkoznak. így 1982-ben egy budapesti plébánián otthon nyílt vak és mozgássérült gyermekek ápolásra. 1983- ban az egyik plébánián ki- rendeltség kez­di meg család­ban élő értelmi fogyatékos gyer­mekek paszto- rációs szolgála­tát. 1985-ben hallássérült fia­talok hitokta­tására rendez­kedik be egy budapesti plé­bánia. Ugyanez évben megkezdik egy új gyermekotthon építését szellemileg, ill. testi­leg sérült gyermekek számára. A karitatív intézményekben dolgozó munkatársak utánpótlásá­nak biztosítására több kísérlet történt. 1984-ben „Szent Margit Sze­retetszolgálat-Képző” néven többéves tanfolyam indult, mely azon­ban utánpótlás hiányában nem fejlődött állandó intézménnyé. 1986- ban konkrét formát öltött egy karitatív és szociális feladatokat ellátó női szerzetesi közösség alapítása, melytől az egész magyar egyház so­kat vár. E szép kezdeményezések ellenére a katolikus egyház országo­san számottevő karitatív tevékenységre, mai lehetőségei között, csak az egyházközségek keretén belül gondolhat. Nagyobb intézmények létesítését és fenntartását anyagi eszközök hiányában és szerzeteskö­zösségek közreműködése nélkül képtelen vállalni. A teológiai levelező tagozat beindítását világiak számára 1977 elején jelentette be a püspöki kar, az oktatás 1978 őszén kezdődött meg 145 hallgatóval. A főiskolai szintű tanulmány hatszemeszteres. A rendes teológiai kurzussal egyenértékű tanulmányi anyagot a hall­gatók, szemeszterenként három alkalommal, teljes hétvégét kitöltő konzultációs napokon mélyítik el. Ezen a tagozaton iratkozhattak be először Magyarországon nők is teológiahallgatónak. Azóta már le­hetnek a Hittudományi Akadémia hallgatói is, nem teológus világi A xxm. János pápáról elnevezett Katolikus Szeretetotthon

Next

/
Oldalképek
Tartalom