A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-01 / 3. szám
113 / / MULT ES JELEN András Imre LÉKAI BÍBOROS - AZ ÁLLAM PARTNERE A MAGYAR EGYHÁZI ÉLET ÚJRAKEZDÉSÉBEN (Második rész) Lékai bíboros „személyes vonalát” intézkedéseiből meghatározni próbálni egyenesen a legendaképzés veszélyével jár. Egyházkormányzati működésének általában nem ő, a kormányos, hanem azok az erők adtak irányt, melyek a magyar egyház hajóját a hátukon hordozták. Legalább annyira volt történelmi szerepének szenvedő alanya, mint meghatározó cselekvője. A már idézett „realitások talaján állás” ugyanis az adottságokba való belesimulást jelentette. Csak így volt lehetséges az egyházi élet kibontakoztatása (az „előrelépés”). Hogy az egyházvezetés viszonylag konfliktusmentes lehessen, a politikai valóságot (melyet esetleg egy párthatározat vagy állami rendelet képviselt) előnyben kellett részesítenie intézkedéseiben, sőt egyházi ügyek, papok működésének megítélésében is. „Szinkronban” kellett maradni a politikai valóság fejlődésével, esetleg az egyházi fejlődés bizonyos diszharmóniája árán is. A kardinális hivatalába belenőve egyre inkább a jövőnek élt. Működése kezdetén még megpróbált különbséget tenni az adottságok által diktált (és a maga részéről elfogadott) szerep és a közvetlenül megtapasztalt tényállás között. A megkülönböztetést azonban egy idő múlva feladta. A szerepével való azonosulásban, mely az egyház és a haza szolgálatát egyaránt szem előtt tartotta, megpróbálta elfogadni a konfliktusos helyzeteket is. Teljesen feladatai mögé állt, és szenvedett a meg nem értés miatt, ha kívülállók, külföldiek szóvátették az ellentmondásokat. A dialógust az állammal — melynek szükségességét senki kétségbe nem vonta — kizárólag csak a „színfalak mögött”, személyes tárgyalások útján vélte kivihetőnek. A közvélemény nyilvánossága előtt folytatott dialógus az ő szemében már „támadás” lett volna az állami tisztviselők ellen, akik — meggyőződése szerint — maguk is komolyan kívánták az „előrelépést”. Hitt a folyamatos „előrelépés” lehetőségében, és bizalmat előlegezett a kibontakozásnak. Úgy gondolta, a közvélemény bevonását problémák esetén is el kell kerülnie, mert ez a megoldást inkább akadályozta volna.
