A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-01 / 3. szám
97 Háromszázötven évvel ezelőtt, 1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek. Ebből az alkalomból ez év elején Rómában vaskos tanulmánykötet jelent meg, mely több oldalról és behatóan értékeli a jezsuita bíboros, a katolikus megújhodás vezére, a „magyar próza atyja” (Kosztolányi) életét, művét. Jelen számunk élén Pázmány néhány sorával szeretnénk idézni az ő szellemét és emlékét. Senki magú túl Christushoz nem mégyen, hanem az Atyáiul kel vonatni, a ki Christushoz akar jutni. Azért, noha futott Magdolna az Isten vonására, de félve és rettegve futott. Mert: először nem mert a Christus szeme-elejibe menni; mint a Publicanus nem merte szemeit égbe emelni, úgy Magdolna sem mert a Christus szemeibe nézni, hanem, Retro, háta-megé került és reszketve azt mondotta: Tiszták Uram a te szemeid és a bűnök úndokságira nem nézhetnek, az én szemeim világa pedig az ördög tömlöczének setétségében úgy megtom- púlt, hogy mint a bagoly a verő-fényt, úgy nem nézhetem a te orczád fényességét. És mivel a te tekintetedre a főid megrendül, félek sze- med-eleibe menni, hanem, látván az Istennek fejemre húzott kargyát és ellenem megvonatott kéz-iját, a te árnyékodba futok, hátad-megé állok, hogy te légy oltalmazó paisa félemlett lelkemnek. Másodszor, miképpen a félelmesek, irgalmat akarván nyerni bűnös fejeknek, halvány színnel és reszketve a bíró lábához esnek, úgy Magdolna, mihent a házba jutott, a Christus lábaihoz borúit. Tudta az Isten igéretit, hogy valaki az Isten lábaihoz közelget, része lészen a mennyei bőlcse- ségben; tudta, hogy futva szalad az ördög az Isten lába-előt, és a ki elvesztette az üdvösség úttyát, a Christus lábai nyomdokán feltalállya. Annak-okáért nem-csak akkor borúla a Christus lábaihoz, mikor bűneinek bocsánatot kére, hanem az-után-is kedvesb és bátorságosb helyet nem keresett, mint a Christus lábainál, mellyekhez borúit, mikor Lázár-ért könyörgött és mikor a mennyei bőlcseséget tanálta, mint-ha azt mondotta volna: nem merek Uram közel menni kezeidhez, mellyek igen nehezek, hanem lábaidhoz esem, mert ezek késedelmesen járnak a boszszú-állásban, azokhoz a lábakhoz bízom, mellyek kemény vas-szegekkel Kereszthez szegeztetnek bűneim váltságaért. Mely nagy szű-béli keserűséggel bánta Magdolna elébbi életének rútságát, világosan ismertetik azok a könny-húllatások, mellyek- ben a Christus lábait föröztette. Azt mongya a Szent írás, hogy mikor a bűnös ember szívét Isten megilleti és keménységét meglágyíttya, nem szólhat; bánatom nevekedvén, úgy-mond Szent Dávid, megné- múltam. Ezechiel azt írja, hogy a ki bűnei súllyát valóban érzi, úgy pirúl, úgy megszomorodik, hogy száját fel nem táthattya a szállásra. (az Igaz penitenczia példája c. beszédből)
