A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
506 N.N. PÉTER, TE PAP LESZEL? Péter érettségire készült. Egy szép tavaszi napon azzal lepte meg egyik barátját, hogy most már nem mérnök lesz, hanem pap szeretne lenni. A bizalmasnak szánt közlés egy perc alatt végigfutotta tanárra várakozó, halkan zsongó osztályon. Társai csodálkozva mondták neki: Te, Péter? Papnak mész? Bolond vagy! A lányok a szív oldaláról közelítették meg a kérdést: „Na és Kriszti, a harmadikból? Már nem jársz vele?” Péter nem számított a pergőtűzre, de még jól isjött nekia vita: egyre jobban látott a maga ügyében. Belátta, másokkal is beszélnie kell. Az apjával is tárgyalt, aki élesen ellenezte a döntést. Az érettségi izgalmai hamar elterelték a figyelmet a váratlan hírről, de Péter azt gondolta, hogy - amigaz eredményhirdetésre várnak - barátainak megmagyarázza a dolgot. Legjobbnak a levél-formát találta. Kedves Barátaim! Mindnyájan tudni akarjátok - ahogy ti mondjátok - bolond döntésem okát, hogy papnak megyek. És főleg tudni szeretnétek Kriszti ügyét: tudjátok, hogy vele jártam. Nem csalódottságból, még kevésbé hűtlenségből hagyom el, egyáltalán nem! Nem volt könnyű lemondanom róla. Nyíltan beszéltem vele, és ő megértette, elfogadta, hogy én most valami másra gondolok. Valami másra. De mire? Karácsony óta rendszeresen olvasom az evangéliumokat. Föltűnt, és hatni kezdett rám, hogy Jézus többeknek ezt mondta: „Jöjj, kövess!” Ismeritek a papunkat: ő olyan nyitott, egészen pap. Kezdtem gondolkozni: ő is ilyen hívást kapott. . ., meg hogy az ő útján járnom érdemes lenne. De hadd mondjam el a döntő lökés történetét. Az Újszövetség vége felé van Szent János levele. Egyszer éppen ott nyitottam ki a könyvet. Szombat délután volt, egyedül voltam, nem volt ott Kriszti sem, ti sem. Kimentem a kis kertünkbe, sütött a nap, ésolyan szépek voltak a fák, mint még soha. És elkezdtem olvasni:, Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk.” (ÍJn 1,1-2.) Hogyan mondjam el nektek, amit éreztem? Valami belső fényt és acélkemény bizonyosságot: ha ez igaz, akkor megéri, hogy rátegyem az életemet! Jézus Krisztusra így még sohasem gondoltam. Azt mondtam magamban: Márpedig Jézus Krisztus van! És ő az élet! - Igaza van Jánosnak! Nekem pedig ezt el kell mondanom az egész világnak! Úgy éreztem, hogy valahogy eltelek Jézussal. És ez nagyon jó volt, olyan jó, mint a sugárzó napfény. Ezt mondtam magamban: Énrám ragyog a fény. De annyi ember él sötétben.
