A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-10-01 / 10. szám

464

csöndesen gyalogoltunk, de kint a szántóföldek mellett öblösre eresztett hangon énekeltük: „Te vagy földi életünk vezércsillaga, Édes reménységünk, kegyes Szűzanya."

Fáradtságot és esőt feledve végre éjfél felé Banneux-be értünk. Égő gyertyáinkkal és szép virágainkkal a magyar kereszt felé indultunk először. Odaérve virággal raktuk körül a fehér keresztet, és a gyertyaláng lobogásánál megemlékeztünk ötvenhatos hőseinkről. Imádkoztunk hazánkért, népünkért és a világon szétszóródott magyarságért. Himnuszunk szívbe markolóan sírt bele az éjszakába. Gondolataink hazaszálltak, és idézték a kereszt feliratát: „Magyarország vérben.”

Majd kezeinket magasra emelve mentünk tovább ajándékainkkal a Szent Szűzhöz. Litániával, énekkel köszöntöttük, és megkoronáztuk virágjainkkal. A hazátlanság, a honvágy és a magány által elnehezedett szíveinket és csörgő könnyeinket a lába elé helyeztük. Forró imádsággal az ajkunkon kértük égi Anyánkat, hogy nézzen ránk, szánjon meg bennünket, segítsen rajtunk. Segítse elviselni bátran és hősiesen a hontalanság ezernyi tüskéjét.

És ott azon az októberi éjjelen csoda történt. Mária szent szívének szeretete átjárta a mi dermedt szíveinket. Leolvasztotta róluk a jégkérget, és eloszlatta a fejünk felett tornyosodó honvágy felhőit. Amikor hajnalban hazaértünk, mindannyian úgy éreztük, hogy szép éjszakánk volt, megérte a fáradságot.

Évek jöttek, évek mentek. Meghonosodtunk itt kint az idegenben. Gyökeret eresztettünk az elmúlt harminc év alatt, és mégis, még mindig magyarnak valljuk magunkat. Harminc év után is magyarul imádkozunk, magyar templomba járunk, magyar gyereket nevelünk, és magyar pappal temetkezünk.

IMÁDSÁG A HARAG KÍSÉRTÉSÉBEN

Uram, siess segedelmemre, hogy semmit se cselekedjem nélküled. A lélek kész, de a test erőtlen: felizgatja, felgyullasztja az emberies gondolkodás; adj féket, hogy betörjem szilajságát.

Ember ad nekem alkalmat a haragra és türelmetlenségre, de te vagy, Istenem, ha nem is oka, de elrendezője a rossznak. A te kezedből fogadom a türelemnek ezt az alkalmát. Csillapítsd le, kérlek, háborgásomat, és adj kegyelmet, hogy szeretettel büntessek és szeretettel megbocsássak.

Ó legfőbb Bíró, te engem bíróvá tettél a földön. Válassz el valamennyi időre önmagámtól, hogy jobban tudjam megkülönböztetni és megítélni a dolgokat, büntetéssel álljak bosszút a te ügyedben, de könyörülettel feledjem, ami engem illet. fjj Rákóczi Ferenc)