A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-09-01 / 9. szám

397

Vizsgáljuk meg röviden az „idegenek” háláját, hitét és helyzetét.

Hála. Jézust elszomorítja a kilenc nemtörődömsége, és meghatja az idegen hálája. Jézus minden adódó alkalommal hálálkodik a mennyei Atyának, és búcsúvacsoráján, amikor végrendeletét hagyta

ránk, hálát adott, és meghagyta, hogy ezt a hálaadást folytassák, amíg el nem jön dicsőségben. A szentmisét ünneplő hívek hálát adnak: a földijavakért, az életért, de főleg azért, hogy az Atya gyermekeivé, a Fiú testvéreivé fogadott minket a Szent- lélekben - és ez az örök Háromság megosztja velünk isteni életét.

Hit. Az evangélium kilenc lep- rása Jézus utasítása szerint eleget tett a mózesi törvénynek. Bemutatták magukat a papoknak, akik igazolták gyógyulásukat, és ennek következtében visszatérhettek az egészségesek soraiba. Az utasítás szerint jártak el, és ezzel, úgy érezték, minden el van intézve. Ezt váija tőlük Izrael Istene. A szamaritánus nem mehetett be a templom belső udvarába. Öt onnan kizárták, mert más csoporthoz tartozott. Mit tehetett? Visszament Jézushoz, jótevőjéhez, és szegénysége tudatában arcraborulva hálálkodott. Jézusban megtalálta Istent, az Üdvözítőjét. „Állj fel és menj! A hited meggyógyított!” Jézus „talpra állította”. Ugyanez a görög szó utal a feltámadásra is. A szamaritánus új életet kapott. Azt az életet, amelyet mi is megkaptunk a keresztségben.

Helyzetük. Nemcsak a ragályos betegség, hanem a vallási és társadalmi hovatartozás is válaszfalakat emel az emberek között. Aki velünk van, aki úgy gondolkodik, mint mi, azt jó, becsületes és igaz embernek könyveljük el, még akkor is, ha esetleg szembeötlenek hibái. Aki viszont másként gondolkodik, más szokásokat és életmódot követ, azt elmarasztaljuk vagy megvetjük. Az ilyen gondolkodás ellen irányul az első olvasmány és az evangélium tanítása. Két idegen, a Szíriái és a szamáriai szívében virágzik ki a hit. A zsidók kiválasztottságukban, a nekik adott törvényben és intézményeiben bíztak; míg a két idegen nem önmagában, jócselekedeteiben, hanem Istenben bízott. A kapott gyógyulást nem úgy tekintették, mint valami nekik kijáró jutalmat, hanem mint Isten váratlan és nagy ajándékát. Elismerték saját elégtelenségüket, sanyarú helyzetüket, és Istenhez fordultak.