A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-08-01 / 8. szám

348

Fáy Ferenc

ESTI ZSOLTÁR

Szomorú, fáradt életem Uram, ha még megférne benne, lehajtanám a tenyeredre.

Még nem vetettem rád szemem, nem hullt előtted porba térdem s ha kértem is, csak másnak kértem.

Ne félj hát tőlem. Ne virrassz.

Száz férged közt csendben lefekszem s tovább megyek, ha felmelegszem.

Szeretlek. Jobban, mint azok, akik hazug hitért — cserébe — ott élnek kezed menhelyébe.

Igaz, hogy nékem nincs imám s ha áldasz, sem mondom, hogy; jó vagy . . . Azért aludj csak Istenem, mért lopnám meg a takaródat?

A mai nihilistákkal szemben, állítom, hogy a kétségbeesés megtapasztalásának lényeges értéke van. De amíg számukra a kétségbeesés a cél — számunkra csak átmenet, próbatétel. A keresztény ember számára az életszentség csúcsa a kétségbeesés visszautasítása. Hogy visszautasíthassuk a kétségbeesést, előbb meg kell tapasztalnunk, át kell szenvednünk (ilyen értelemben tehát: lényeges érték, gondoljunk csak Jézus szavára: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?). De ugyanakkor az is kell, hogy a kétségbeesést túlszárnyaljuk vak és föltétel nélküli szeretettel (s ilyen értelemben véve: a kétségbeesés nem a legfőbb érték; Jézus is így fejezte be életét: Kezedbe ajánlom telkemet!).

(Gustave Thibon)

Aki a nyomorúságban nem szenved kísértést, nem is tudja, mi a nyomorúság, mi a kísértés. Következésképpen nem tudja, mi a becsületesség, mit jelent becsületesnek lenni. (Péguy)

Az öröm a lelkünk mélyén fekszik. Birtokolhatjuk azt a sötét börtönben éppúgy, mint palotában. (Lisieux-i Szent Teréz)