A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-01 / 7. szám

330

kásunk rendje és vallásos légköre rendre és vallásos áhítatra nevel. 4. A keresztény családban látható és megtapasztalható formában is legyen jelen az Isten.

Miklósházy Attila

A BŰNBOCSÁNAT ÉS A KIENGESZTELÖDÉS LITURGIÁJA (Benedicamus Domino! Áldjuk az Urat! Eisenstadt 1984,103—106)

Vessünk egy pillantást madártávlatból a bűnbocsánat szentségének történetére, mert abból sok minden érthetővé válhat. Először is jegyezzük meg, hogy mint minden szentségnél, a bűnbocsánat szentségénél is egy folyamatról van szó. A szentségi liturgiában nemcsak pillanatnyi eseményt kell látnunk, hanem hosszabb ideig tartó folyamatot.

Az első századokban ez a folyamat évekig is eltarthatott. Az ősi források szerint ha valaki súlyos bűnt követett el, de Isten kegyelmétől indítva megbánta bűnét, és vissza akart térni a jó Istenhez, akkor először el kellett mennie a püspökhöz vagy paphoz, elmondani neki, hogy mi rosszat is cselekedett, amivel az Istent és a közösséget megbántotta. A püspök jóindulattal fogadta a bűnöst, s miután meggyőződött a megtérő őszinte szándékáról, utasította, hogy a megtérés őszinteségének bizonyságául tartson penitenciát egy bizonyos időn keresztül. A penitenciatartás ideje egyes esetekben bizony 10-20 évig is elhúzódhatott; ezalatt a penitensnek böjtölnie kellett, darócruhát

(Folytatjuk.)

büaun. <£rawi ípn ni

kellett viselnie, és sokat kellett imádkoznia. A penitenciatartás tartama alatt nem járulhatott a szentáldozáshoz, de az Ige liturgiáján részt vehetett. Bizonyos értelemben „üdvösséges kiközösítés” volt ez; a bűnös ki volt közösítve, mégpedig azért, hogy a közösségből való kizárás helytelen viselkedésének tudatára ébressze, és felkeltse benne a vágyat az Egyház eucharisztikus közössége után. Amikor letelt a penitenciatartás ideje, akkor a püspök az egész egyházközség jelenlétében, többnyire Nagycsütörtökön, a

A püspök befogadja a bűnbánókat (középkori miniatúra)