A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
321 lelkész mindjárt az első időktől, Kossuth iskola, Rákóczy iskola, 1911-ben a debreceni nagytemplomot mintázó kéttornyú templom. Saskatchewan tartományban a század első felében Békevár volt lelki, nyelvi és kulturális szempontból a legvirágzóbb magyar közösség. A magyar telepek általában a községek központi magjától távol, óriási területen szétszórva, esetleg tanyaközpontokba csoportosítva létesültek. Üzletemberek és hasonló foglalkozási ágakban elhelyezkedők költöztek magukba a községekbe. Eddig csupán Saskatchewanról beszéltünk, annak is csupán a legrégebbi magyar településeiről, amelyek hamarosan a kezdetek után megszerveződtek. Más kanadai tartományokban a honfoglalás általában jóval későbbre esik. Brit-Kolumbiában 1925 előtt nem volt jelentősebb magyar csoport sehol. Albertéba már a XIX. században érkeztek bevándorlók; Lethbridge a legrégibb magyar település. Manitoba fővárosa, Winnipeg fontos átmenőhely volt már a legrégebben érkezetteknek is; letelepedés a századfordulón kezdődött; a város a század első évtizedeiben a kanadai magyar közélet központja volt. Ontario tartomány legrégibb, az első világháború előtt alakult magyar közösségei Hamilton, Brantford, Welland és Windsor városokban élnek; a Hamiltoni Betegsegélyző Egyletnek és a Brantfordi Betegsegélyző Egyletnek Kanada-szerte voltak osztályai. Ami Québec tartományt illeti, Montréal magyarsága 1925-től kezdve öt év alatt létszámban is, szervezettségben is kibontakozott. (A másik nagy kanadai város, az ontariói Toronto magyarságának kifejlődése nagyjából ugyanerre az időre esik.) A keleti tartományoknak sose volt nagyobb magyar kolóniája; viszont Halifax és St. John's kikötővárosokhoz nagyon sok bevándorló első kanadai élményei fűződtek. Messze vezetne a honfoglalás témájától, ha azt kezdenénk vizsgálni, hogy a magyarság milyen értékeket adott Kanadának a tudományok, művészetek, üzleti élet, sport stb. terén. Kezdettől fogva remek úttörőket, értékes emberanyagot, munkáskezet, kiváló állampolgárokat adott. Ezek a honfoglalók a lehetőségeikhez képest hűségesek maradtak magyarságukhoz és őseik vallásához is, és ezzel is növelték új hazájuk iránti odaadásukat és szeretetüket. Több helyütt még a negyedik generáció is jelentős létszámú, magyarul beszélő közösséget alkotott. Befejezésül Jakabffy Ferenc (Cupar, Sask.) Hazám című versét idézzük; Rúzsa Jenő könyvének ez a mottója. Minél tépettebb rongy lesz szép ruhád, Minél csapzottabb tiszta homlokod, Nagypéntekednek égő kínjait Minél fáradtabb vállal vonszolod, Minél árvább s lenézettebb leszel, Hogy érted ujjal mutatnak reám, Annálpogányabb daccal hirdetem, Hogy az a koldusasszony az anyám.
