A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-01 / 7. szám

315

elmondta, mi történt, hogy nem engedte magát bűnre vinni, azért ölte meg gyilkosa.

Temetésére eljöttek a kórházi orvosok, ápolók, a tanácsház és a megyeház dolgozói, a szomszédos községek lakói. . . Annyi ember volt Kiscsőszön, amennyi annak előtte soha, ahogy mondják. A temetésen egy fekete ruhába öltözött fiatalember egy szál piros szekfűt dobott a koporsó után a nyitott sírba, majd keservesen sírni kezdett. A nyomozás során derült csak ki (mert Renci nem nevezte meg a halálos ágyán), hogy ez a fiatalember a gyilkos. Konc Istvánt elítélték. Mikor kiszabadult a börtönből, elköltözött Kiscsőszről és új életet kezdett. Állítólag egészen megváltozott, megjavult.

Renci sírja maisott van,Kiscsőszön. Évekig sokanjártak oda imádkozni, de ma mintha kezdenék elfelejteni. A sír szép sírkővel van körülvéve, márványtáblán a felirat: Horváth Emerenciána, 1937-1954. Egy fényképe is látható a sírján. Abban a kockás ruhában mutatja a kép, amelyben vértanúságot szenvedett.

Vannak, akik úgy gondolkodnak róla: „Miért ellenkezett Renci? Még most is élhetne!” Neki azonban nagyobb, erősebb volt a hite, számára többet ért a hűség a lelküsmeretéhez, Istenhez, s élete árán is vallotta: „Inkább meghalni, mint Istent megbántani! ”

Renci példája ma is hat. A kiscsőszi templom búcsújának napján az ünnepi feketébe öltözött legények égő gyertyával veszik körül az oltárt a vértanú iránti tiszteletből, s engesztelésül a gyilkos bűnéért.

Azzal kezdtem, hogy egyesek tudatosan vállalják, hogy a bűn könyörtelensége beteljesedjék rajtuk, s életük árán is ragaszkodnak a meggyőződésük szerinti, „minőségi' élethez. Hogy ez a meggyőződés szerinti élet milyen, azt kinek- kinek magának kell eldöntenie a lelkiismerete alapján. Az Istenért vállalt tiszta életről, a tapasztalat szerint ma sokan a keresztények között is másként gondolkodnak, mint Emerenciána. Anélkül, hogy boncolgatnánk ennek a mai helyzetnek az okait és következményeit mind az egyéni, mind a közösségi életben, any- nyi remélhetőleg talán mindenki előtt világos minden vitatás nélkül, hogy Emerenciána élete ragyogóan tükrözi egy tiszteletre méltó gondolkodásnak és életnek az egységét. S nemcsak tükrözi. Az a tény, hogy meggyőződéséért az életét is föláldozta, kit-kit hatékonyan serkenthet, hogy lelkiismeretét követve olyan életet éljen, amilyet valóban érdemes megélni. S nem olyat, amit az egyéni gyengeségek és a környezet öntudatlan vagy tudatos hatásai, manipulációi elérték te lentiének, élettelenné tesznek.

Az „evangéliumi gyermekség” tisztaságot követel. Isten e kérdésben nem ismer kivételt. Nem kell különös szem hozzá, hogy e törvény realitását fölismerjük. A cinikusnak nem marad semmije. Isten még a nagy bűnösöket sem fosztja meg a tisztaság időnkénti hatalmától, de a cinikus szíveknek semmit se hagy. A gyermekkor ezt a hiányt még hírből sem ismeri. . . A gyermekség természetes, állapotbeli jó, felnőttként gyermeknek lenni viszont már természetfölötti e- rény. . . Lélekben kell azzá lennünk, vagyis természetfeletti szinten. Akinek ezt felnőttként sikerül elérnie, kétszeresen, sokszorosan gyermek az! Nyitott, bizakodó és tiszta... (Pilinszky)