A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
310 (közösség, egység). Az egyház mindenki számára ,,közös” akar lenni, minden embert össze akar gyűjteni egy nagy közösségbe, mégpedig a „szentek” közösségébe. Az apostoli levelekben (pl. Szent Pálnál) a keresztények: „szentek”. A keresztségben ugyanis közösségbe kerültek Krisztussal és általa az Atyával; a Szentlélek adományai (isten- fiúság) révén megszentelődtek. Isten gyermekei szentek, mert a Szentlélek élteti őket. Hivatásuk az, hogy életükben is megmutatkozzék a szentség, az új élet, amely a szeretetben hoz gyümölcsöt. Az egyháztört énelem során mindig voltak olyan kiváló férfiak és nők, akiket szenteknek nevezünk, mert rendkívüli módon tanúságot tettek az Isten-és ember szer ereiről. Sokakat közülük hivatalosan is szentnek nyilvánított az egyház, hogy példaképül állítsa őket elénk. Az egyházhoz tartoznak azok, akik még a földön vándorolnak („zarándok-, küzdő egyház”); azok, akik elhunytak már, de még meg kell tisztulniok, hogy élvezzék Isten színelátását (tisztítótűz: „szenvedő egyház”); végül azok, akik a földi küzdelem után már elérték a meny- nyei boldogságot, és Isten dicsőségét élvezik („győzedelmes” vagy „megdicsőült” egyház). A három csoport egyetlen nagy közösséget Tudtam, hogy nem fog elmaradni, nem is maradt el a meghívás. Vacsorára voltam hivatalos Wendy tiszteletére, a szülők és keresztszülők jelenlétében. Meghívóim udvarias kínaiak voltak (minden kínai az), és eljöttek értem. A férj mellé ültem a hatalmas és frissen mosott autóban. Régi munkahelyem felé hajtottunk, ami olyan hasonlatos balatonfüredi környékünkhöz, hogy láttára megint a varázs árama szaladgált a bőrömön. A vízparton, szemben Connecticut állammal — ami olyan, mintha Füredről Siófok felé nézne az ember — megálltunk a kínai vendéglő bejáratánál. Odabent várt bennünket a nagy, kerek asztal, rajta a forgatható szerelvény. Az udvarias gazda és pincérek sereglete között letelepedtünk. Mister Jű- nek is étterme volt még nemrég, de eladta, és Formózán a „Carvell" fagyialtos üzemnek nyitott helyeket. Összeparolázott, s utána kínaiul hajlongott egymásnak a két éttermes. Ebből is tudható volt, hogy itt nagy kínai ebéd lesz. Kérdésemre kiderült, hogy „igazi' kínai ebéd, ami ritkaság. Az ügyes kínai éttermesek ugyanis rájöttek arra, hogy a mindenünnen Amerikába sereglett népek ízlése más, mint a kínaié, tehát ehhez az ízléshez mérve főzik-sütik gyors lobbanással a forró olajba vetett húst, főzeléket, halféléket. Először vagy négyféle előételt tálaltak, majd Pekingi kacsát. A Pekingi kacsát azért írom nagybetűvel, mert az az ételek királya. Kínai életem tíz éve alatt egyszer jutottam csak hozzá, a nyelvvizsgám napján a nagy vacsorán. Ropogtattuk a palacsintafélébe csavart kacsabőrt, nyaltuk az ujjúnkat
