A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
292 között, hogy ne csak maguk javára haladjanak előre a tökéletességben, hanem országuk javára is. Kerek számban az öt Skandináv országban 19 millió ember él, és 190000 körül mozog a katolikusok száma, tehát 1%. Néhol több, néhol viszont csak ezrelékben tudjuk kifejezni. Annál sürgetőbb, hogy imádkozzunk értük. Kérjük, hogy életüket az Eucharisztia szerint formálva kovász legyenek a közösség javára. A nehézség nem lebecsülendő. A Szentatya 1982. október 8-i beszédében ezt szóvá is tette a skandináv püspöki karnak. Egyrészt nagyon nehezek az éghajlati viszonyok: hideg, téli, északi vidék ez. Másrészt a katolikus közösségek szerteszét vannak szórva, kicsinyek az egymástól igen nagy távolságban élő csoportok. Annál inkább sürget minket az ima, és annál meg- tisztelőbb számunkra az apostoli küldetés. MISSZIÓS:. . a katolikus Egyházért Hongkongban. Hongkong katolikus közössége a fiatal egyházak közé tartozik. 1841-ben lett apostoli prefektúra. Kezdeti nehézségek után nagyon szépen fejlődött. A második világháború természetesen sok kárt, sok bajt okozott itt is; a háború után azonban, amikor Nagy-Kínából menekültek a kínaiak, és elsősorban menekültek azok, akiket nem sok reménnyel kecsegtetett az új berendezkedésben élni tovább, sok keresztény, sok katolikus menekült ki Kínából. Azután megduzzadt Hongkong lakossága, amikor szinte új városrészek keletkeztek a domboldalakon, a mezőkön, a világváros körül. Akkor jött az Egyház igazi nagy feladata: a menekültek gondozása, befogadása, bennük az életkedv, a remény megőrzése. Valahogy új életirányítást adni azoknak, akik ott akarnak maradni, és nem menekülnek tovább, erős keresztény közösséget építeni belőlük.