A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
158 Isten. Két fület és egy nyelvet kaptunk ... ez talán annyit jelent, hogy kétszer olyan sokat kell hallgatnunk, mint beszélnünk. Először nyissuk ki fülünket és szívünket Isten felé. Vegyük észre Isten jelenlétét, figyeljünk szavára, és az Ö szemszögéből nézzük a világot; ez majd arra vezet, hogy észrevéve ajándékait dicsérni fogjuk őt, nemcsak szóval, hanem életünkkel, amelyben kivirágzik az Isten és embertársaink szeretete. (Az üdvöz/tés művének) teljes megvalósítása végett Krisztus mindig jelen van egyházában, de kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Jeten van a szentmisében, a pap személyében, mert ,ßz áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, mint aki a kereszten önmagát feláldozta." Es kiváltképp jelen van az eucharisztikus „színek" alatt. Jelen van erejével a szentségekben, így bárki is keresztel, maga Krisztus az, aki keresztel. Jelen van igéje által, minthogy ő maga szól hozzánk, amikor az egyházban a szentírást olvassák. Végül jelen van, amikor könyörög és zsoltárt zeng az egyház, hiszen megígérte: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Ebben a nagy műben, amely Istent tökéletesen megdicsőíti, az embert pedig megszenteli, Krisztus mindenkor maga mellé emeli, társává teszi az egyházat, szeretett jegyesét; az egyház pedig segítségül hívja Urát és általa hódol az örök Atyának. Méltán foghatjuk fel tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi szolgálatának gyakorlását. Ebben érzékelhető jelek jelzik és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste pedig, vagyis a Fő és a tagok e- gyütt, teljes értékű nyilvános istentiszteletet mutatnak be. így tehát minden liturgikus ünneplés egyedülállóan szent cselekmény: Krisztus, a pap, és teste, az egyház viszi végbe; hatékonyságát nem is éri el az egyháznak semmi más cselekedete, sem rangban, sem mértékben. (Konstitúció a szent liturgiáról, 7. pont.) 1. § A liturgikus cselekmények nem magáncselekmények, hanem maga az egyház ünnepli őket, amely „az egység szentsége”, vagyis a püspökök irányítása alatt egyesült és rendeződő szent nép; ezért a liturgikus cselekmények az egyház egész testére tartoznak, annak megnyilvánulásai, és arra vannak hatással; egyes tagjait pedig különbözőképpen érintik a rendek, a feladatok és a tényleges részvétel különbözőségének megfelelően. 2. § A liturgikus cselekményeket, mivel természetüknél fogva közös ünnepléssel járnak, ahol lehetséges, a krisztushivők népes gyülekezetében és tevékeny részvételével végezzék. (Egyházi Törvénykönyv, 837. kánon)
