A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-12-01 / 12. szám

556 te a Szentírás alapján mindig-Szűznek nevezi Máriát; az efezusi egye­temes zsinat pedig 431-ben az „Istenanya” címet adja Máriának. In­nen van az, hogy a boldogságos Szűz Máriát minden szentnél jobban tiszteljük. Máriával együtt Szent Józsefet, Mária férjét és Jézus neve­lőapját is különlegesen tiszteljük: Mária után őt avatta be Isten min­denki előtt a Megtestesülés titkába. A Megtestesülésről ezeket úja Ratzinger bíboros: „Jézus fogantatása Is­ten teremtő tevékenysége, nem pedig nemzés. Isten nem lesz biológiailag Atyjá­vá Jézusnak. Az Újszövetség, miként az egyház teológiája, sohasem tekintette a Jézus fogantatásáról szóló evangéliumi szakaszt, ill. a leírt eseményt úgy, mint Jézus isteni mivoltának, istenfiúságának megokolását. Ez ugyanis éppen nem azt akarja kifejezni, hogy Jézus félig isten, félig ember (mint azt egyes mitológiákban látjuk), hanem a hit szemében mindig is az volt az alapvető jelentőségű, hogy egészen Isten és egészen ember. Isten-léte nem vesz el semmit emberi létéből; ezt a téves utat követték az ókereszténység nagy tévtanítói: Áriusz és Apollinárisz. Velük szemben erősen hangsúlyozták Jézus emberi létének sértetlen teljességét, hogy elkerüljék a Biblia szakaszának az istenektől nemzett félistenekről szóló mesékkel való összekeverését. Jézus istenfíúsága az egyház hite szerint nem arra alapul, hogy nem volt emberi atyja; az isteni voltára vonatkozó tanítást egyálta­lán nem érintené, ha Jézus szokásos emberi házasságból született volna. Hiszen az istenfiúság, amelyről a hit beszél, nem a biológia területére tartozó, hanem on­tológiai tény; nem az időben végbemenő folyamat, hanem az isteni örökkévaló­ságban áll fenn: Isten mindenkor Atya, Fiú és Szentlélek. Jézus fogantatása nem azt mondja, hogy új Isten-Fia jön létre, hanem, hogy a Fiú Jézusban, az ember­ben magához emeli az emberi teremtményt, úgyhogy ő maga is mint ember „lé­tezik”. (A keresztény hit, Bécs, 1976,164-165. oldal.) Komáromi Judit TÜSKÉIMET BEFELÉ FORDÍTOM Szép a kilátás innen, ahol most vagyok. Nincsenek lenyűgöző alpesi ormok, zöld tengerszemek, lángoló csipkebokrok. Szerény szépség lebeg lóheremintás pázsitom felett. Előmerészkedem kétségeim barlangjából, ahova az önvédelem szorított. Az íriszek elhervadtak, a nyár emlékénél az ősz igézete esik közelebb. Életem őszeiből megkezdek egyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom