A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-12-01 / 12. szám
547 a bibliaolvasásban elmélyül. A zsoltárokat és az evangéliumi hegyi beszédet különösen megkedveli. Észreveszi, hogy pacifista magatartása tulajdonképpen menekülés a felelősség elől. Belekeveredik a német ellenállási mozgalomba. 1943. április 5-én letartóztatják, és a berlini katonai börtönbe hurcolják. Bonhoeffer jól felhasználja börtönben töltött idejét. A kezdeti félelem, zaklatás és nehézségek után pontos napirendet tart; rendszeresen imádkozik, a bibliát elejétől végéig többször átolvassa. Börtöntársait bátorítja, segíti, bár néha ő maga is olyan közel érzi magát a kétségbeeséshez, hogy egyszer az öngyilkosság gondolata is megkísérti. Annyira kivívja még börtönőrei tiszteletét is, hogy azok közül egyesek hajlandók kicsempészni leveleit és írásait, melyeket rokonainak és barátainak írt. Halála után ezek az írások könyv alakban is megjelennek (Widerstand und Ergebung), és tanúskodnak arról nagy érési folyamatról, mely Bonhoeffer leik ében végbement életének utolsó két évében. Teljesen a jó Istenre hagyatkozik, minden önsajnálkozás nélkül elfogadja tragikus életét. Minél inkább megszűkítik szabadságát, szívében annál inkább szabadnak érzi magát Isten kegyelméből az önfegyelem által. „Csak a fegyelem által tanulhatja meg az ember, hogy hogyan lehet szabad”, írja egyik levelében. Embertársaival szemben megértőbb lesz. A börtönben jön rá arra, hogy a legtöbb ember nem igazán gonosz, csak gyenge. Teológiai meglátásai is itt érnek meg. Bár a vallásról és a szekularizmusról írt gondolatait a halála óta eltelt 40 esztendő nem mindenben igazolta, mégis komoly és nem mellőzhető kérdéseket vet fel, melyeket a II. vatikáni zsinat is tárgyalt. Befejezésül álljon itt egy esti imája, melyet a börtönben, nem sokkal kivégzése előtt írt: A börtöncella — amelyben valaki várakozik, remél, különböző lényegtelen dolgokat csinál, és tökéletesen függ attól, hogy a szabadság ajtaját valaki más kívülről kell kinyissa — nem rossz képe az adventnak.
