A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-11-01 / 11. szám

503 méletre téríteni. Hirtelen kiáltás hangzik fel P. Kerkai ajkáról. Évtize­dek vágya, a Krisztushoz a szegénységben hasonulni akaró jezsuita kívánsága tör fel az atya tudatalattijából: „Csak semmi extraságot, semmi kórház, semmi operáció. Hagyjanak meghalni!" Azt hiszi, meg­különböztetett bánásmódban akarják részesíteni. Ember ennél éke­sebben nem tudja bizonyítani a szegénység utáni vágyát. De a szen­vedésben is hasonul mesteréhez, Krisztushoz. Május 10-től agyállo­mánya fokozatosan elhal, ép szemére is megvakul, megbénul,és lassan el is némul. Soha egy szóval nem panaszkodott. 1970. november 8-án csendben elköltözött az Úrhoz. 10-én temették Pannonhalmán. Szebb befejezést véletlenül sem találhatnék, mint azt a pár sort, melyet második infarktusakor vetett papírra: . . lelkemet eltölti a Szentléleknek és a pápának jóvoltából megfiatalodott és megszépült Anyaszentegyház tudata. Átérzem, hogy az egyház legfönségesebb jelensége számomra a Jézustársaság, s ebbe hivatást kaphattam. Életem-halálom egyetlen szerelmének most is a magyar népet s hazát tekintem az előkészületi évekkel, a szervező munkákkal, a börtön szenvedéseivel és az eljelentéktelenedés szíves A pannonhalmi temető, ahová sok jezsuitát temettek a rend föloszlatása óta. (Képünk P. Kerkai temetéséről készült.) vállalásával — Vigasztaló tudat, hogy odaátról is lehet hatékonyan folytatni a földi életfeladat szolgálatát. Bízom a magyarság nagy jö­vőjében történelmének transzcendens nagy fedezete (aranyfedezet) miatt. A volt és leendő munkatársakról igyekeztem őszintén és gyak­ran megemlékezni ... Ha váratlan pillanatban S.O.S. behívó érkezik, készséggel indulok. Élni és halni készen: Kerkai Jenő S.J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom