A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

411 Igazság nélkül nem lehet szeretni. Az igazságot keresni kell, ki kell mondani és meg kell tenni. Ehhez ismernünk kell az igazságot Is­tenről, másokról, önmagunkról. Igaznak lenni annyi, mint a valóság­gal összhangban gondolkodni. Beszédünk akkor igaz, ha szavaink össz­hangban vannak a valósággal. Aki az igazságot cselekszi, az összhang­ban van az isteni és emberi valósággal. Ha igazak vagyunk, levetjük az álarcot, a képmutatást, eltávolítjuk nemcsak a szóbeli hazugságot, ha­nem élethazugságainkat is, vagyis arra törekszünk, hogy valóban azok legyünk, amik vagyunk (Isten terve és keresztény hivatásunk szerint), hogy így másokéi lehessünk. Igaznak lenni a keresztény számára fő­képp ezt jelenti: örömben megélni azt, amire hivatást kaptunk mint emberek és mint Isten gyermekei. ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ MENNYIRE ISMERED JÉZUS GONDOLKODÁSMÓDJÁT? 1. Melyik gazdag embert nevezte Jézus példabeszédében esztelennek? 2. Mikor a szamaritánusok nem fogadták be éjszakára Jézust és az apos­tolokat, mert Jeruzsálembe tartottak, mi volt Jézus magatartása, és mi volt a ta­nítványoké? 3. A minákról szóló példabeszédben miért ítéltje el azt (a szegényt), akinek csak egy minája volt? 4. Hogyan magyarázta Jézus, miért nem kerüli a nyilvános bűnösök tár­saságát? 5. Mikor a példázatbeli gazdag, aki nem gondoskodott Lázárról, halála után ki akart kerülni alvilági helyéről, mi volt az egyik oka, hogy nem tudott? 6. Jézus indítványa szerint melyik helyet kell elfoglalnod, ha vendégség­be hívtak, és nem jelölték ki a helyed? 7. Mikor a példabeszédben az elkódorgott, lezüllött fiú belátta hibáját és hazatért, bátyja mit gondolt és mit csinált? 8. Mikor Jézus Kafamaumban volt, és nagy volt iránta az emberek ér­deklődése, maradhatott volna még tanítani és gyógyítani az embereket. Miért ment mégis máshová? 9. Miután Péter, András, Jakab és János megfogadta Jézus tanácsát a halászatra vonatkozólag, és rengeteg halat fogtak, mit mondott nekik Jézus, a jö­vőben milyen halászok lesznek? 10. Jézus szerint mi volt a „farizeusok kovásza”? 11. Mikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza küldetéséből, mert megtapasztalta annak a hatalomnak a csodálatos erejét, amit Jézustól kapott,

Next

/
Oldalképek
Tartalom