A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

396

Loyolai Szent Ignác

SZABÁLYOK,

HOGY VALAMIKÉP ÉSZREVEGYÜK ÉS MEGISMERJÜK A LÉLEKBEN TÁMADT KÜLÖNBÖZŐ MEGMOZDULÁSOKAT:

A JÓKAT, HOGY BEFOGADJUK,

A ROSSZAKAT PEDIG, HOGY VISSZAVESSÜK

1. Azok elé, akik halálos bűnt halálos bűnre halmoznak, az ellenség rendszerint látszólagos élvezeteket szokott állítani, érzéki gyönyörök és élvezetek elképzelésébe merítve őket, hogy annál inkább megtartsa és növelje őket vétkeikben és bűneikben. Az ilyeneknél a jó szellem az ellenkező módon viselkedik any- nyiban, hogy nyugtalanítja őket, és a lelkiismeret szava által lelkiismeretfurdalást idéz elő bennük.

2. Azoknál, akik bűneik irtogatásában lendülettel haladnak előre,és Isten, a mi Urunk szolgálatában a jóról a jobbra emelkednek, a módszer ellenkező ... ilyenkor a rossz szellem szokása az, hogy a lelket mardossa, szomorítja.és akadályokat gördít eléje azáltal, hogy álokokkal nyugtalanítja, hogy ne haladhasson e- lőre. És a jó szellem tulajdonsága az, hogy bátorságot és erőt önt a lélekbe, vigasztalásokat, könnyeket, sugallatokat ad és megnyugtat azáltal, hogy minden a- kadályt könnyűvé tesz és elgördít előle, csakhogy a jócselekedetekben előre haladhasson.

3. Vigasztalásnak nevezem azt, mikor a lélekben olyan benső megmozdulás támad, amelytől a lélek lángra lobban a Teremtője és Ura iránti szeretetben; és következőleg, mikor a lélek a földön semmiféle teremtményt sem tud szeretni önmagában, hanem csak mindazoknak Teremtőjében. Úgyszintén vigasz az, amikor a lélek könnyeket hullat, amelyek Urának szeretetére indítják, történjék az akár bűnei felett érzett bánatból, vagy Krisztus Urunk szenvedése vagy más dolog miatt, amely egyenesen az ő szolgálatára és dicséretére irányul. Végre vigasznak nevezem a reményt, a hit és a szeretet minden gyarapodását és minden benső ö- römet, amely az embert az égiek felé és saját lelkének üdvözítésére hívogatja és vonzza azáltal, hogy megnyugtatja és megbékélteti Teremtőjében és Urában.

4. Vigasztalanságnak nevezem azt, ami az előző harmadik szabályban mondott vigasztalással mindenképpen ellenkezik, így a lélek elsötétülését, a benne támadt zavart, az alacsony és földies dolgok utáni vágyódást, a különböző belső zaklatásoknak és kísértéseknek nyugtalanságát, amelyek az embert remény és szeretet nélküli bizalmatlanságra indítják; amikor a lélek egészen lanyhának, restnek, szomorúnak és Teremtőjétől és Urától mintegy elválasztva érzi magát. Mert amint a vigasz a vigasztalanság ellenkezője, úgy a vigasztalásból származó gondolatok is ellenkeznek a vigasztalanságból eredő gondolatokkal.

5. Vigasztalanság idején semmiben sem szabad változtatást tennünk, hanem erősen és kitartóan maradjunk meg ama feltételeinkben s elhatározásainkban, amelyekben voltunk a vigasztalanságot megelőző napon, vagy ama elhatározásban, amelyet a megelőző vigasztalás idején tettünk. Mert amint a vigasz idején inkább a jó szellem vezet és irányít tanácsaival, úgy a vigasztalanság idején inkább a gonosz szellem, kinek tanácsaival nem találhatjuk meg az utat a (helyes) döntésre.