A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

362

2. „Isten nevét hiába ne vegyed!”

A név magát a személyt jelöli. Lehetetlen, hogy tiszteletlenül vagy egyenesen gyalázkodva említsük annak nevét, akit tisztelünk és szeretünk. Aki Istent szereti, aki hiszi, hogy Ő az egyedülálló és legszentebb Valaki, nevét nem veszi hiába, nem káromkodik, nem emlegeti durva, illetlen szavak kíséretében. A haragvó, átkozódó káromkodó ember saját tehetetlenségéről árulkodik.

A második parancsolat arra szólít bennünket, hogy dicsőítsük Isten nevét imádságban, énekben. „Aki szeret, annak énekelnie kell” (Szt. Ágoston). Ne csak kéijünk Istentől, hanem dicséljük Öt, adjunk hálát neki sok-sok jótéteményéért. De helye van a kérő imádságnak is, hiszen minden gondunkat-b aj unkát bizalommal mennyei Atyánk elé terjeszthetjük. Főleg azt kérjük, amit Jézus a legszentebb imádságba, a miatyánkba foglalt.

3. „Megemlékezzél arról, hogy az Ür napját megszenteljed!”

Az Ür napja a keresztények számára a vasárnap, amely Krisztus föltámadására emlékeztet bennünket. Az egyház minden vasárnap ünnepélyesen megüli a húsvéti titkot, amikor a szentmisében emlékezik Jézus kínszenvedésére, halálára és feltámadására.

Vasárnap legyen a pihenés ideje; így időt szakíthatunk arra, hogy Istennel és testvéreinkkel legyünk „ingyen”, vagyis minden haszonlesés nélkül. Szabad időnket az imádságnak, a családnak, barátainknak, a keresztény közösségnek szenteljük. Az egyház a katolikusoknak előírja a vasár- és ünnepnapi szentmisén való részvételt. Ne a kötelezettség miatt menjünk misére, hanem azért, mert örömmel együtt akarjuk ünnepelni az Eukarisztiát: hogy hálát adjunk („euka- risztia” — jó hálaadás) Istennek, hogy részesedjünk Jézus Krisztus halálában és feltámadásában, hogy szorosabbra fűzzük a „kommú- niót”, egységet a keresztény közösséggel. Az Eukarisztia táplálja isteni életünket, és építi az egyház testét.

4. „Atyádat és anyádat tiszteld!”

Mindenkinek szüksége van szeretetre ahhoz, hogy élhessen. A szülőknek — miként mindazoknak, akik másokért felelősséget vállalnak —, törekedniök kell a lemondásra és az önzetlen szeretetre. Nemcsak életet adnak a gyermekeknek, hanem arra törekszenek, hogy a nevelés által kibontakoztassák azok személyiségét (tudását, szabadságát, érzelmi életét), akiknek életet adtak. Viszont a szülőknek — az