A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
359 nek vége. Az ember meghalt. A világ meghalt. István király meghalt. Most már nincs semmi más . . . Csak az Isten . . . Nincsen, aki szeresse őket! Nincsen, aki védje őket! Csak az Isten, csak az Isten! ... Hallgass rám, Isten! Én elrúgom magam alól a földet. Én arcába csapok az emberi bölcsességnek. Én a te kezedbe adom az országot. Ez az ország mától a te országod. Meglátom, összetöröd-e azt, ami a tied. (Teljes királyi díszben áll.) Király: Magyarok! Királyt koronázok. Nem mának, nem holnapnak. Az örökkévalóságnak. Aki a tietek mindörökre. És ti az övéi mindörökre. Ezentúl két országban uralkodik: Magyarországban és Mennyországban. (Leveszi fejéről a koronát és elindul a nyílt kápolnaajtó felé. A koronát két kézzel emelve feje fölé, lassú léptekkel a Mária-szobor elé lép. Lassan letérdel és a koronát az oltárra teszi, a szobor lábához. Aztán úgy marad, térdelve, fölnyújtott két keze az oltáron nyugszik. Egy pillanatig halálos csend.) Gizella (aki oldalt térdel a király mögött, elörehajlik és fölsikolt): A király meghalt! Gellért (ünnepélyesen)'. A király él! Mindnyájan letérdelnek. Harangzúgás. Függöny. A király él — mondja Gellért püspök Sík Sándor tragédiájában, amikor István meghal. „A magyar történelem legelevenebb alakja ma is Szent István" — mondja egy francia történész 900 évvel később, 1938-ban, a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson. A király él — mondja Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája. S maga a puszta tény is ezt mondja, hogy ti. majdnem egy évezred múlva hatalmas sikerű rockoperát írnak róla ma ateista kormányzatú országában, amit ő kereszténynek alkotott. Nem kellett újra felfedezni, mert mindig is élt, mióta meghalt. Élt az oltárokon és a legendákban mint szent. Élt a történelemkönyvekben mint zseniális államalkotó. Élt a művészetben, és most megint él egy rockoperában, mint szupersztár. Ez a szupermodern és szuperprofán zene nemhogy árt tekintélyének, de lenyűgöző hőssé teszi újra, elsodró, magával ragadó ritmusával, s nemcsak a dobhártyán dobol, de szívet is dobbant, s valószínűleg nemcsak magyar szívet, ellentétben Bánk bánnal és János vitézzel. Bár az operában a zene többet mond (majdnem mindent), minta szöveg, a drámai feszültség érzékeltetésére álljon itt két szöveg. Az esemény ismerős a történelemből. Koppányéknak nem kell ház és nem kell haza, börtönnek érzik, nem kell a munka, az lealázó. A harc, a szabad száguldás méltóbb a magyar vérhez. „Nem kell a sápadt Istenség!" „Nem kell az olyan Isten,/aki mindent megbocsát / Nem kell olyan Isten,/aki megöli egy fiát/Nem kell olyan Isten,/aki nem tud magyarul / Szabad magyaroknak nem kell ilyen Úr /Nem kell olyan Isten,/ kinek bűnös, aki él. / Nem kell olyan Isten, ki csak szenvedést ígér. " István éles intuícióval belesejt a jövő évszázadokba. Tudja, visszatérés a pogánysághoz nemzethalál. Ami Vazullal jön, az Lechmezö. . . és Lechmező. . . és Pont. Sok ilyen kíméletlen Pontot ismer a történelem. Odatette már a hunok és az avarok után is. Koppányi kivégezteti, legyőzi az erdélyi Gyulát, majd Ajtonnyal végez. De fáj neki, hogy magyar vért kell ontania. Ezt a megrendítő konfliktust ehhez a szöveg(folytatás a 376. oldalon.)
