A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
337 zamun h elé... Egész bizonyos, hogy A Szív olvasói örülnek olyan írásoknak, amelyek a világban szétszórt magyar közösségek életébe nyújtanak betekintést. Ilyen vágyukat többször is kifejezték, pl. A Szív 1983, 328. és 384. oldalain. Kérésünkre előzékeny és gyors választ kaptunk az erdélyi ferences atyáktól: tömören és érdekesen beszámolnak arról a több évtizedes áldozatos és áldott munkáról, amellyel USA-beli magyar egyházközségeket és (sajtóapostolkodással, „új Csíksomlyó” építésével) az egész észak-amerikai magyarságot pasztorálták és pasztorálják ma is. — Ennek az írásnak lesz folytatása: más közösségek is megígérték, hogy beszámolnak munkájukról. A magyar jezsuiták Barátainknak című tájékoztatója - évente ugyan csak egyszer és csak jezsuita berkekből — szintén ennek az igénynek tesz eleget: főleg mai magyar lelkipásztori tevékenységről, kezdeményezésekről, szerzetesi és világi apostolokról számol be. — Itt munkatársaink egy újabb, sajátos csoportját szeretnénk kiemelni: a jezsuita novíciusokat. Egy világvárosban élnek, az emigráció egyik legvirágzóbb magyar egyházközségek közelében. A Barátainkban is meg lapunkban is (a jelen számban is) többször írtak arról, amit a torontói plébánián láttak, megfigyeltek, aminek ők maguk tevékeny részesei. A torontói és általában a dél-ontariói Szív-olvasók ismerik, szeretik novíciusainkat; vegyék úgy írásaikat, mint az imádságos, baráti, anyagi támogatásuk szerény viszonzását. A lapunkban rovatszerűen megjelenő elbeszélések szintén lelkipásztori élményekből és reflexiókból szűrödnek le. — A lőcsfalvi paptól éppen nemrég olvashattuk naplójának történetét és forrásait. (Amaz első história óta valami harminc év telt el; szerkesztőségünk most megint az első históriabeli lőcsfalvi parókia egyik zugában húzódik meg; a história az akol idősebb bárányaiban felidézte a régi viharok békés, derűs emlékét. Lőcsfalva azonban nem csupán Hamilton: messzi olvasók is ráismertek pl. Nagykapornakra.) — Orbán atya kar- colatai témájukkal és hangvételükkel egy-egy olvasót mellbe vágnak; akit azonban első kellemetlen érzése nem riaszt el az elbeszélés végig- olvasásától, az a mai ifjúság szorongató problémáinak és a keresztény bölcsességnek finom ötvözeteivel gazdagszik. (Ügy ne járjunk, mint az a nagymama, aki csak dünnyögött, amikor Orbán atya felolvasta neki egyik karcolatát; eszébe sem ötlött, hogy a készülő tragédia elbeszélése saját kedves unokájáról szól!)
