A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

19

oooooooooooooooooooooooooo Mikor láttam, hogy már bizonyos könnyedséggel tudom kezel- MŰLT ÉS JELEN ni a japán nyelvet, elhatároztam,

hogy saját szakállamra fogok vé- oooooooooooooooooooooooooo géz ni valamilyen lelkipásztori

munkát. Magamtól ugyan nem tudtam rájönni, hogy is kezdjem, de az isteni gondviselés rávezetett az útra, amit aztán csak követnem kellett.

Egy tokiói apácaközösséget látogattam, már nem emlékszem, milyen okból.

Pedro Arrupe

ELSŐ APOSTOLKODÁSOM TOKIÓBAN

(„Átéltem az atombomba robbanását” c. könyvéből)

— Atya — mondták a nővérek —, szeretnénk felajánlani házunkat Jézus Szent Szívének. De nem találunk olyan papot, akinek lenne annyi ideje, hogy eljöjjön.

— Ne aggódjanak, kedves nővérek! En majd eljövök és megteszem. — Örömükben a mennyországban érezték magukat.

— Mikor felelne meg atyának? — kérdezték a nővérek. — Ha kívánja, most is lehet.

— Engedjék meg, hogy előbb előkészítsem a felajánlás szövegét japánul. Aztán majd megegyezünk az időpontban.

Néhány nappal később valóban megjelentem a konventben, az elöljáró Anyával előzetesen megállapodott időben. Fölkészültem a felajánlás elvégzésére, és egy két-három oldalas buzdító beszédre.

A szertartás egyszerű volt, és rövid, de teli finom apró mozzanatokkal. Az apácák jól tudják, hogyan lehet gazdagítani bármit, ami kapcsolatban van az Úr szolgálatával.

Az esettől föllelkesültem. Amíg Tokióban állomásoztam, arra adtam magam, hogy családokat ajánljak fel Jézus Szent Szívének. így gyenge japán tudásommal nem kerestem töretlen, új lelkipásztori utakat, hanem azokat az alapokat erősítettem, melyeket másokmár megépítettek. Egy ki nem próbált apostolkodás nehézségei helyett a jól bevált szolgálat előnyeit élvezhettem.

Sosem bántam meg ezt a lépésem. Munkámat néhány ismert katolikus otthonban kezdtem. Aztán azok a családok következtek, akik különböző utakon kapcsolatba kerültek velem. Hamarosan több mint száz családi tűzhely volt felajánlva a Szent Szívnek.