A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-05-01 / 5. szám

222

segíthet. Gondolhatod, mi ment végbe bennem, amikor három órán át a vonat ablakából csak a gomolygó felhőket láttam, és a kerekek csattogásán keresztül Anya hangját hallottam: „A feleséged évek óta szeretője egy mérnöknek . . . bizonyítani tudom . . . jöjjön meg az eszed, és rúgd ki azt a lotyót..

Irtóztam még a gondolatától is, hogy anyáékhoz menjek, és gyűlölködő vádjait meghallgassam. Saját házamba sem mertem menni, valami megkötött. A botrány lehetősége? A gyerekek? Vagy hogy valami olyat művelek, amit jóvátenni többé nem lehet?

Amikor a szavakat keresve, félig dadogón elmondtam, hogy miért jöttem haza hivatali körutamról, arcodra rémület fagyott; megöleltél, és lélekzeted megcsuk lőtt. Aztán némán elfordultál, és a zsebkendődet vetted elő. Soha az életemben nem éreztem úgy, mint akkor, hogy nincs távolság kettőnk között. Ugyanannak az űrhajónak vagyunk az utasai és személyzete egyszerre.

Arra kértelek, gyere el velem haza, mert a te jelenlétedben szeretnék Ágival mindent megbeszélni.

Milyen nehezen peregtek a vacsora percei. Mennyire egyikünk sem mert a tányérjáról felnézni. A harmadik szobában a két gyerek már aludt, amikor Ági leszedte az asztal, és átmentünk a nappaliba.

Magad behúzódtál az árnyékos sarokba a pálma mellé. Reggel négyig ültél ott szinte mozdulatlanul. Hallgattad, anélkül, hogy közbeszóltál volna, egymás ellen felhozott vádjainkat; tanúja voltál annak, hogyan viaskodik két ember élete. Mindkettőnknek volt mit mondania arról, hogy a másik őt elhanyagolja. Talán nevetséges különben, de engem mellbe vágott Ági sírásba csukló vádja. „Hány éve annak, hogy utoljára rám segítetted a kabátot? Ha hazajössz, csak a lakást ellenőrződ. Le van-e porolva a konyhaszekrény teteje is? Hogyan viselkedik Évi az iskolában? Én? Csak annyi, hogy elég-e a kosztpénz!"

Gondolom, a jelenlétednek köszönhettük mindketten, hogy megőriztük a tisztességes hangot, de még inkább azt, hogy teljesen kibeszélhettük magunkból mindazt, ami házaséletünk elejétől összegyűlt, és amit magunkba zártunk.

Kimerültén és száz bizonytalansággal, sőt rettegéssel bensőmben vittelek haza hajnalban a rendházatokba. A reményt nem adtam fel, hogy Ágival újra egymásra találhatunk. Az ügyvéd, akihez, a válásra gondolva, fordultam, azt ajánlotta, hogy Ági menjen el valami lelkigyakorlatra, nem azért, hogy megtérjen, hanem hogy megnyugodjék. Az, hogy Ági nem tiltakozott jelenléted ellen azon az éjszakán — én is úgy láttam, hogy hálás volt ezért a megoldásért — arra