A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
210 volt ateista, és nem is vallotta magát másnak, mint kereszténynek. Attilio Mamigliano, egyik életrajzírója ezeket mondja megtéréséről: „Erkölcsi tudata megvilágosodott, erős és biztos láng gyulladt ki lelkében. A deista így teista lesz, humanizmusa katolikus erkölcsiség- gel töltődik fel. A lépés látszólag nem nagy, de nyilvánvalóan valami olyan belső folyamat eredménye, amit külső szemlélő nem képes felfogni.” A külső tényezők, melyek szemlélődésre serkentik, a következők: felesége katolikus hitre térése, anyja elmélyülő buzgósága, egy-két bensőséges barátjának hitvalló magatartása. A Manzoni család 1810 körül most már majdnem véglegesen visszatér a szűkebb hazába, Milánóba. Csöndes, visszavonult életük városi házuk és vidéki rezidenciájuk, Brusuglio között zajlik. A kicsit angol stüusú család életében egymást váltja az öröm és a fájdalom. Szinte kétévenként új élet jelentkezik a családban, összesen tíz gyermekük születik, de jórészüket az apa temeti el. Manzoni eszmei-erkölcsi átalakulása egyre tudatosabb formát ölt. Az írói hivatást erkölcsi kötelességként éli meg. Szükségét érzi annak, hogy hitét megvallja, hirdesse és védelmezze az igazságot. 1812 és 1815 között a nagy liturgikus ünnepeknek szentelt négy vallásos himnuszt ír, később egy ötödiket is hozzájuk csatol pünkösdről. Az Agnelli kiadó által közölt könyvecske azonban még csak egészen szűk körben talál visszhangra. 1819-ben megjelenik Megjegyzések a katolikus erkölcsről című vitairata. Az idegen elnyomások alatt szenvedő hazája sorsa fájdalommal tölti el, de közvetlenül nem vesz részt a harcokban. írásaival azonban lényegesen hozzájárul a nemzeti megújulás eszméjének ébrentartásához. 1820-ban utazást tesz Párizsban, ahol ifjúként annyi gazdag évet töltött. Életének ebben a szakaszában úgy érzi, válságba jutott. De nem Párizs, hanem otthona derűje, békéje segíti a megoldáshoz. Keresztény eszmélődéseit folytatva egyre inkább arra a meggyőződésre jut, hogy csak a Gondviselésbe vetett hit oldhatja fel az emberek közötti súlyos feszültségeket, a visszaéléseket, hibákat, amelyek szükségszerűen jelen vannak a halandók földi útján. 1820-ban és 1822-ben két történelmi drámát ír: a Conte di Carmagnola Velence árulással vádolt XV. századi híres zsoldosvezérének történetét, az Adelchi pedig az utolsó lombard uralkodó és gyermekei tragikus halálát jeleníti meg. A történelem borúlátásra hangoló