A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-05-01 / 5. szám

202

reszti fel és gyújtja lángra szívünkben a felebaráti szeretetszolgálat készségét, minden embertestvérünk elfogadását és segítését.

Június 2 - SZENTHÁROMSÁG Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében

5Móz 4,32-34.39-40;Rám 8,14-17;Mt 28,16-20.

A Szentháromság kifejezés sehol sem található a Bibüában. Első alkalommal Antiochiai Szent Teofil utal az Istenre mint „háromságra” a II. század végén. Ez nem annyit jelent, hogy a Szentháromság a teológusok találmánya. Megvan annak az alapja a Szentírásban. A mai olvasmányokban világosan kitűnik (a Római levélre és az evangéliumra utalunk), hogy Isten Atya, Fiú és Lélek. Istent az ősatyák is mint teremtő és életadó Istent ismerték, ezért merték Atyának nevezni. Jézus földi életében egynek vallotta magát az Atyával, és kijelentette: ,,Aki engem (Jézust) látott, az Atyát is látta.” (Jn 14.) Ugyancsak ígéretet tett apostolainak, amelyet be is váltott föltámadása után, hogy elküldi nekik Szentleikét, aki erősíti és vezeti követőinek csoportját. Ezeket a három személyre utaló szentírási szakaszokat a teológia úgy foglalta össze, hogy ,,mi három különböző személyt imádunk egyetlen lényegben” (prefáció).

A Szentháromság tana akkor okoz problémát számunkra, ha csak ismerni és megérteni akaijuk az Isten titkát, és nem elsősorban imádni és szeretni Öt. Nemcsak a teológusokra, hanem a hívekre is alkalmazható Szent Ágoston elbeszélése. A Szentháromság titkán gondolkozva észrevette, hogy egy kisgyerek kagylóval meri a tenger vizét a parton ásott homokba. Kérdésére, hogy mit csinál, a fiúcska azt felelte, hogy a tengert akaija átmerni a gödörbe. A mi értelmünk nem képes arra, hogy Istent teljesen fölfogja, de ez nem annyit jelent, hogy semmit se tudunk róla, vagy nem tudjuk megtapasztalni életünkben. Isten állandóan szól hozzánk, és mint a népdal mondja, Jelenti magát” életünk minden mozzanatában.

Amikor a Szentháromság személyeit emlegetjük, talán azt kellene hozzátenni a szavakhoz: Isten sokkal több, mint mi el tudnánk gondolni, de van benne valami abból, amit mi Atyának, Fiúnak, Léleknek nevezünk. Istenről azonban elsősorban nem gondolkodni kell, hanem szeretni és imádni kell őt.

A Gloria a II. századból való, egyik legrégibb imádságunk, amelyet majdnem minden vasárnap elmondunk, magvasan foglalja össze