A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
569 Utóbbi két írásomból láthatjuk, hogy életünk és szülői hivatásunk nem fehér-fekete, jó-rossz. Ehelyett igen bonyolult, és sok-sok figyelmet és türelmet igényel. Valahogyan mindig gyermekünk érzelmi ütőerén kell tartanunk egy ujjúnkat. Érzékelnünk kell, mikor mit mondhatunk, milyen nevelési módszert alkalmazhatunk. Van, amikor szükséges figyelmeztetni; van, amikor ugyanez káros. Néha leckéztethetünk, de máskor ez káros. Az Úr is erre int a Bibliából: „ Van ideje a játéknak, és van ideje a munkának. Van ideje az örömnek, és van ideje a sírásnak.” (Prédikátor könyve.) Mindent a maga megfelelő idejében! Dr. Vlossák Rodolf A BETEGEK KENETE, AZ ÉLNIAKARÁS SZENTSÉGE A torontói Szent Erzsébet Egyházközség liturgikus programjában az utóbbi években karácsony és húsvét táján egy-egy vasárnap délutáni mise keretében csoportban szolgáltatják ki a betegek szentségét. A plébánosi felhívásra tavaly virágvasárnap délutánján Jaschkó Balázs atya és Békési István atya koncelebrált miséjén idősebb házasok, egyedülálló férfiak és nők — mintegy ötvenen — járultak szentáldozáshoz, és egyben felvették a betegek kenetét. Megható volt látni a 60, 70,80 éves önállóan, többnyire jó erőben mozgó híveket, amint az oltárhoz járulva fogadták homlokuknak és kezüknek a szent olajjal való megkenését, miközben a szentséget kiosztó atya a szentségi szavakat mondta: „E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével. Szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosán.'’ Az Egyház ezen gondoskodásával több célt kíván elérni. Már a merészen hangzó fenti alcím — az élniakarás szentsége — nem tévedés, hanem tudatos választás eredménye. Ezzel az Egyház kihangsúlyozni akarja a betegek kenetének lényegét: az egészségért könyergö és életerősítő hatását. A betegség inkább az elmúlást, mintsem az életet juttatja eszünkbe. A hivő ember szembeszáll ezzel a magatartással. Számára még az elmúlás jelei is életről, üdvösségről beszélnek. Ez nem könnyű feladat, és sokszor a hivő ember szemét is elhomályosítja a szenvedés és elmúlás gondolata. Talán ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt századokban a betegek kenete a haldoklók szentsége lett. Ezt a tévesen begyökerezett felfogást akarja az Egyház helyreigazítani, amikor tanításával a betegek kenetéről beszél, és gyakorlatával az élniakarás szentségét szolgáltatja ki idősebb, bár az életet örömmel és tevékenyen élő híveinek
