A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

531

megbékélés, kiengesztelődés következzék be, nem lehet szebben megfogalmaznunk, s talán az ismert szöveggel könnyebben is imádkozunk, mint ahogy a gyönyörű kongresszusi himnuszunk mondja: „forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!"

Visszhang, summázás és előkészület ez a decemberi szándék. Visszhangja annak, hogy a Szentatya a szentévnek, a megváltás évének alapgondolatává a megbékélés, a kiengesztelődés gondolatát tette. Megbékélés bűnbánatban, alázatban Istennel — megbékélés, megbocsátó szeretet egymással.

A püspöki szinódus is ebben az irányban tárgyalt, kereste a kibontakozást, a szebb és békésebb emberi élet útját. Erre készülünk evvel az évvégi fohászunkkal, a béke világnapjára, a következő újév napjára. Szentatyánknak ez a nagy szándéka, amit világjáró útjában mindig és mindenkinek a lelkére akart kötni: megbékélés Istennel, megbékélés emberrel, békesség a földön a jóakaratú embernek. Szükséges, hogy a megbocsátás, a megbékélés szelleme úrrá legyen a szívekben, az emberi közösségekben, még a népek nagy családjában is.

A Szentatya 1982-ben fogadta a fiatalok zarándoklatát; Taizéből jöttek ugyan, de szinte az egész világot képviselték; annyira nemzetközi volt a csoport összetétele, annyira szivárványszerű a színképletük, hiszen annyi különböző felfogást képviseltek, annyira különböző élményanyaggal érkeztek. Ami a fiataloknak azonnal feltűnt, az a Szentatya emberi közelsége, érdeklődésének tényleg egyetemes, katolikus jellege volt, és feleleteiben, tanácsaiban ott érezték az egész világért aggódó egyetemes pásztor szívének aggodalmait, de győztes optimizmusát, keresztény reményét is.

A fiatalok az ifjúságot jellemző közvetlenséggel és kendőzetlen nyíltsággal megkérdezték: „Mit tegyünk akkor, amikor a másik fél nem hallgatja meg közeledő jószándékról tanúskodó szavunkat, és nem viszonozza testvéri, baráti, megbékélést jelző kézfogásunkat?" A Szentatya a következő pontokban felelt: 1. Nézzük meg őszintén, mi az, ami bennünk taszító módon hat beszélgető partnerünkre, és legyünk készek ezen változtatni. 2. Ne várjuk, hogy ő közeledjen felénk; nekünk kell elindulnunk feléje. 3. Sokszor nem is tudjuk valójában, mi fáj neki, milyen régi sebek, rossz emlékek, milyen taszító előítéletek vannak lelke mélyén; ezek teszik olyanná, amilyen. Imádkozzunk érte és magunkért, és imádkozzunk, hogy a szeretet győzzön. Hiszen a mi keresztény magatartásunk több kell legyen, mint amit a jog és az igazságosság megkövetel. 4. Vállalnunk kell a visszautasítás, a meg nem értés, az elfordulás kockázatát. Ez velejárója az igazi keresztény magatartásnak. így járt Jézus is. Nem nagyobb aszol-