A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
494 több emberségre törekszik, aki a többieket tevékeny testvéri szeretettel segíti, Isten országára készül, akkor is, ha nem tud róla; aki viszont testvéreivel szemben embertelen, akkor is a kárhozatra készül, ha formálisan nem lázad Krisztus ellen, Krisztus azonosítja magát minden szükséget szenvedővel, akkor is, ha az, aki segít, vagy nem hajlandó segíteni, ennek nincs tudatában. Azok a példák, amelyeket a jóknak és gonoszaknak egyaránt felsorol („az irgalmasság testi cselekedetei”), már kétezer évvel ezelőtt időszerűek voltak, és mindig azok maradnak; de a világ társadalmi állapotával együtt módosulnak, szélesednek; ma a társadalmi igazságosságot, a politikai felszabadulást is hozzájuk kell venni. ,,En voltam éhes, nekem adtatok enni." Jézus első tanítványainak kis közösségében élte és tanította legelőször, hogy ,,amikor jót tesztek e legkisebb testvéreim közül csak eggyel is, azt velem teszitek.” Az örökkévalóságban pedig Krisztus minden egyes embernek és az egész megdicsőült teremtésnek élményszerű énjévé teljesedik. E kezdeti és végső pont között egyenesvonalú kapcsolat van; ezen a vonalon helyezkedik el az én mai igazságosságom és emberszeretetem. Amikor másokhoz jó vagyok, akkor hitem élményemmé teszi a kiindulópontot is (Jézus evilági baráti közösségét tanítványaival) meg a célbaérkezést is (Krisztus királyságának beteljesedését bennem, mindnyájunkban). Másokkal együtt — mindenki javára — Krisztusban. (L) 1. Korintusi levél 15,20-26a.28: Krisztus „átadja majd az uralmat Istennek, az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenekben.” Jézus feltámadásának végső, betetőző következménye az ő messiási trónfoglalása. Isten üdvözítő misztériumaira egyelőre fátyol borul, de a beteljesedéskor minden tisztán áll majd előttünk. Amit erről az apostol mondani tud, azt természetesen jórészt még mindig ez a homály borítja. De bizonyos dolgokat élesen meg tud fogalmazni. Mivel Krisztus zsengéje azoknak, akik meghalnak, és mivel a holtak feltámadása általa valósul meg, azért a végső idők történései szoros egységet alkotnak, amely teljesen a feltámadott Krisztus jegyében áll. Krisztus pedig a Szentháromság belső életében és üdvözítő tevékenységében teljesen az Atyára irányul. „Amikor majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten minden legyen mindenekben.” Napjainkban a jövő sokszor megigézi képzeletünket és vágyainkat: bízunk az emberi történelem értelmében és értelmes alakulásában, a történelembe eleve beleültetett haladáscsírákban. Ez a mai szemléletmód segíthet abban, hogy a történelem krisztusi jövőtávlatai is felkeltsék rokonszenves érdeklődésünket. A kereszténység hiteles üzenete azonban a jövőt illetően lényegesen más beállítottságú. Hitünk szerint a jövő kulcsa nem a haladás evilági dinamizmusában, hanem Krisztus kezében van; a feltámadott Krisztus határozza meg történelmünk jövőjét és végső kibontakozását, amely az ő képére formálódik, az ő erejéből él és alakul; a békesség, igazságosság, szabadság, boldog
