A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-10-01 / 10. szám
461 jünk. Hogy még a tábortűz is elmarad, pedig arra a Sólyom őrs külön készült. Ma este mindenkinek moroghatnékja van. Ugye, milyen szép kifejezés! Ez azért morog, hogy holnap is esni fog. Honnan tudja? Az azért morog, mert rászóltam, hogy Kikirics Kunigundáról nemcsak azt lehet mondani, hogy jó karosszériája van. Erre Pali közbevágott, hogy az a csaj csak töpörtyűspogácsa. Micsoda nagypofájú galeri! Bocsánat, mondhatnám, Korlátolt Felelősségű Véd- és Dacszövetség. Furcsa kéréssel hozakodott elő vacsora előtt rajparancsnokotok, Péter, a vízirendőr. Hogy ő már sok sztorit hallott papokról, és nem egy fuldoklót húzott ki a vízből. — Most az atyán van a sor — fuvolázta, mint egy kehesedő rendőrsíp —, húzza ki ezt az estét az egész világot beborító tócsából, és mondjon a saját hányatott múltjából valami izgi esetet. Péter remek eszméje előadása közben határozott békét sugárzott, mint a csontváz a szertárban. A vacsora alatt másra sem gondoltam, mint hogy az Ezeregyéjszaka meséinek melyik kötetét emeljem le fantáziám polcáról. Nekem még az ezeregyedik is jó lett volna, de abban sem volt sem vonat- kisiklatás, sem bankrablás, sem rendőrsapkát viselő kétméteres őrangyal. Ha Csibuk nem veszi ölbe a lábost, és nem kezdi kivakarni belőle az utolsó molekuláig a tejbegrízt, nem tudom, mit mesélnék most nektek. De így tudom. Már tizedikbe jártam, és gimnazista kispap voltam a váci püspök szemináriumában. Október elején a kiránduláson megáztunk, és egy napra rá olyan magas lázam volt, hogy majd meggyulladt rajtam a paplan. Kétoldali tüdő- és mellhártyagyulladás — nézett körül a betegszobában a szeminárium orvosa, és úgy csóválta a fejét, mintha ifjúságom virágának végleges hervadását látta volna. Hát hiszen hervadt is. A láz heteken át tartotta magát. Külön szobát kaptam, külön nővért, sőt külön rádiót is, mert a kinintől zúgott a fülem. Egy nap csak beállított édesanyám és a bátyám, és autón Pestre vittek. A Korányi-klinikára. Amikor a második emeleten a nagy kórteremben helyet kaptam, és az orvosok azonnal vizsgálni kezdtek, anyám az egyik ablaknál sírt a folyosón, bátyám pedig föl-alá járt, és apánkra gondolt, aki két éve halt meg tüdővészben. Anélkül is arra gondolt volna, ha nem hallja, amint egyik apáca mondja a másiknak: — Most hoztak be egy gimnazista kispapot, ennek is vége lesz reggelre. . . Nem lett vége. Másnap kellett volna műtőasztalra kerülnöm, hogy a makacs láz okát, a betokozódott, és a röntgen által is jóI mu
