A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-07-01 / 7. szám

294

Péter áll a kapu előtt. S mennyire emberi, hogy nem hisznek a szavának, ,,rémet lát”, hiszen Pétert bilincsbe verve, komoly vasrácsok mögött katonai őrség őrzi.

A Péter kiszabadítását elbeszélő szakasz egyik legszebb része, hogy — éppúgy, mint az apostolok börtönbe vetésekor - a hívek, a közösség, a gyülekezet áhítatosan, kitartóan imádkozott érette, és imádkozott érettük. Az Egyház szenvedő, üldözött, megpróbált vezetőinek mindig ez a nagy ereje: a közösség, a testvérek, a hívek imája. Ezt kérték a börtönből a vértanú elődök, ezt kérték a száműzetésbe küldött nagy püspökök, ezt kérték mindig azok, akika vasat hordták az Úr Jézusért, s az nem is szakadt le mindig. Sokszor az életük szakadt bele. Akár a szardíniái bányákban, akár másutt, de biztosan azzal a tudattal, reménnyel, talán a szenvedés megváltó erejében bízó hittel és örömmel haltak meg, hogy szenvedésükkel szolgálják Krisztus testének az építését. Sokszor nagy emberek leikébe egy-egy mondatukon, egy-egy szavukon, fohászukon keresztül látunk leginkább bele.

Mi volt Péter nagy apostoltársában, a nemzetek apostolában, Pálban, amikor tudta, hogy második pere valószínűleg elítéléssel végződik, és se Kisázsiát, se Palesztinát, se Görögországot, se európai útjait nem járja tovább? Megkötözve viszik az appiai úton a vesztőhelyre. Akkor — a szakasz értelmében — az a győzelmes remény van benne, hogy ő megtette, amit őtőle követelt az Isten, amit rábízott az Úr. A pályafutást bevégezte, a hitet megtartotta. S nem hiába tette, mert a föltámadt Krisztus győzelmes koronája, örökzöld koszorúja várja őt. Az igazságos bíró adja azt meg, aki megígérte.

,,Mit tartanak az emberek az Emberfiáról? Miket gondolnak rólam?” — kérdezi az Úr az apostolaitól. Két ezer év óta a világ legfontosabb kérdése, mit tartunk Jézus Krisztusról. Százak, ezrek, talán tízezrek látták. Egyesek hősiesen, odaadó lelkesedéssel követték, mert meglátták benne azt, ,,Akit az Atya küldött”. Nem azért, mert nekik jobb felfogóképességük volt, nem azért, mert élesebb volt a tekintetük, nem azért, mert a lélektan mélységeiben okosabban járhattak el. Nem. Nem ,,test és vér”, nem emberi bölcsesség és okoskodás hanem az Isten kegyelme adja meg a hit ajándékát.

„Az én mennyei Atyám jelentette ki teneked.” Mi az igazi méltó katolikus magatartás hivő szívünkben, lelkűnkben a Szentatya iránt? Hálás, büszke öröm. Az Egyház feje, minden népek atyja, az én lelkiatyám is. Az én atyám is. Az ő nyájának bárányai közé tartozom. Alázatos, segítő könyörgés és imádság:,,Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat!” Mert bármilyen nagy és erős és tudós és bölcs legyen emberi síkon, emberi természet szerint mindegyik „Simon, Jónás fia”. Gyarló ember, aki megretten a harcoktól, tanácstalan, bizonytalan a nehézsé-