A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
281 Sülé gazda ott ül immár papjával az irodában, és akadozó nyelven javában magyarázgatta a plébánosnak a helyzet jelenlegi állását. — Oszt most mondja, főúr, mitévő is legyek a lakodalmi elültetésben, hogyan is lehetne ezt simán, mindenki megsértődése nélkül nyélbeütni? A nyelv és az ész megélénkít ésér e a lőcs falvi pap kiszólta konyhába Julis asszonynak, hogy hozna be egy kis papi szőlőben termett borocskát meg szódavizet, meg egy kis harapnivalót, hogy az ital meg ne ártson. Miközben töltögettek, kocintgattak, iszogattak, az ész kerekei megolajozódtak, a nyelv is jobban mozgott gazduram szájában. Végül is a pap így szólt a gazdához: — Nézze, Sülé uram, tanácsért jött hozzám ebben a nehéz, családok közötti ügyben. — Hát kihez is mehetnék máshoz — szólt a gazda —, mint a papomhoz? — En ahogy látom a görcsöt a tervezgetések fonalán, a következő megoldást ajánlhatnám — vette át a szót ismét a pap. — Nohát, csak oldozgassa mán azt a görcsöt, mert valamit kell a népnek mondani, ha hazaérek. — Talán így lehetne megoldani a csomót: az asztalnál a főhelyen, mint ilyenkor illik, természetesen a menyasszony meg a vőlegény ülnének. A vőlegény jobboldalán a vőlegény szülei és rokonai, velük szemben a fiú barátai, vőfélyei ülhetnek. A menyasszony oldalán az ő szülei, családja, és velük szemben rokonságuk, barátaik és a koszorús- lányok ülhetnének. így az asztal felső vége el van intézve, tehát nem lesz asztal eleje és asztal vége. Az úgynevezett asztalvégen meg egymással szemben a két család és rokonságuk, barátaik fiatalsága foglalhatna helyet. — De hát miért így gondolja a főúr? — izgult neki Sülé gazda. — Hát csak azért, mert a lakodalomra a gazdagabb emberek nem azért jönnek, hogy jóllakjanak. Nekik van elég ennivaló otthon. Viszont a szegényebbek, mint a cselédek, arra is fenik a fogukat, hogy most az egyszer teletömhetik magukat mindenféle finomságokkal, így aztán a szegényebb ember nem is szeret szemben ülni másokkal, akik csak bámulnának, hogy mennyit is esznek, hogyan is esznek, és nem mernének kedvükre enni-inni. . . — No, hallja, főúr, ezt jól kieszelte. En azt hiszem, hogy ilyeténképpen a családom is meg lesz elégedve. * * *
