A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-05-01 / 5. szám

239

recenziója, főleg a Magyar Papi Egységben és a Szolgálatban.

De téijünk vissza élete folyására. 1944. augusztus 15-én Szegeden tette le ünnepélyes négyes fogadalmát; nagyrészt ott is működött mint tanár, s a legnehezebb háború utáni inflációs időkben egy ideig mint házgondnok is. 1949. Szent József napjától — akinek mindig nagy tisztelője volt! — külföldön élt a rendi fiatalok nevelőjeként, előbb az olaszországi Chieriben, majd a Leuven melletti Eegenhoven- ben. 1954 szeptemberében az innsbrucki Canisianumba került, 1958- ban pedig a kalgenfurti egyházmegyei papnevelőbe, ahol főleg fundamentális teológiát tanított. Közben 1955-től megindult életének legfontosabb munkája: egy papi lelkigyakorlat adása közben Marosi László váradi megyés pap, a nagy spirituális, P. Hunya Dániel volt tanítványa indítására eltökélte, hogy megpróbálják lelkileg összefogni a szétszórtan élő magyar papokat, s rajtuk keresztül a híveket. Az egységmunka kiterjedt az egész világra, s erre szentelték termékeny, mély papi barátságban idejük, erejük javát. Papi rekollekciók, lelkigyakorlatok, zsinati kurzusok, előadások, személyes látogatások és beszélgetések, folyóirat- és könyvkiadás voltak útjelzői. Hogy mindez mennyi gondot, türelmes aprómunkát és - főleg P. Öry érzékeny lelkének — mennyi szenvedést jelentett, azt még elgondolni is bajos. 1969-ben indult meg a jól ismert „Szolgálat” c. folyóirat, s tölti be mindmáig lelki misszióját.

1971 -tői Klagenfurt és környéke magyarjainak lelkipásztora is volt P. Öry. Ez is sok munkájába és energiájába került. Sokan látogatták osztrák hívei közül is, akik a templomból mint misézőt és gyón- tatót tanulták ismerni és becsülni. A szentmise bemutatásába mindig egész lelkét beleadta.

Sohasem örvendett szilárd egészségnek. De főleg az utóbbi években több súlyos betegségen esett át, amit nagy türelemmel és megadással viselt. December 28-án szívinfarktussal szállították ismét kórházba. Állapota már kezdett javulni, amikor február 19-re, vasárnapra virradó éjjel váratlanul elhunyt.

Kedves, barátságos, vidám egyénisége, vonzó megjelenése, mély hite, határtalan segítőkészsége közkedveltté tette, amerre csak járt. Szolid teológiai tudása, tudományos akríbiája szakkörökben szerzett neki elismerést. A II. vatikáni zsinat tanítását mélyremenően feldolgozta, és kispap tanítványait is ennek értelmében igyekezett vezetni. Öröksége: a szeretet szelleme és az egységért való munkálkodás Jézus kívánsága szerint, akinek főpapi imáját — János evangéliuma 17. fejezetét — annyira szerette, és szinte naponta imádkozta.