A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-05-01 / 5. szám
208 lesz; most hozzácsatolja: az ember különleges módon az egyház útja lesz, amikor szenved élete különböző mozzanataiban. Az ember földi lététől elválaszthatatlan a szenvedés: az egyháznak különösen a szenvedés útján kell találkoznia az emberrel. Az ember a szenvedésben együttérzést, tiszteletet követel: a szeretet és a hit elmélyíti a szenvedő ember érinthetetlen titkát. 2. Az emberi szenvedés világa A pápa a bevezető után leírja az emberi szenvedés objektív valóságát, a világunkban tapasztalható mindenféle szenvedést, de máris jelzi azt, hogy az emberekben a világban tapasztalható bajok kérdéseket vetnek fel. A szenvedést okozó betegségeket az orvostudomány, amely főleg a különböző betegségekre keresi az orvoslást, a gyógymódokat, főleg a terápia, a gyógykezelés szempontjából írja le és vizsgálja. Természetesen, a világban nemcsak testi bajokat, fizikai szenvedéseket tapasztalunk, hanem lelki, erkölcsi fájdalmakat is. Maga a Szentírás már az Ószövetségben leírja az ember számtalan szenvedését: a pápa sok szöveget idéz főleg a prófétáktól és a zsoltárokból. Azt mondhatnánk, hogy a Szentírás a különböző helyzetekben élő emberek szenvedéseinek nagy írott könyve, amely tükrözi az emberi szenvedéstörténet valóságos, le nem írt könyvét. Az ember szenved, ha bármilyen bajt megtapasztal. Az Ószövetség szinte azonosítja a rosz- szat és a szenvedést, tehát számára ,,rossz” mindaz, ami szenvedést okoz. Az Újszövetségben (és az Ószövetség görög fordításában) már a szenvedés nem közvetlenül azonos az (objektív) rosszal: az ember bizonyos helyzetekben megtapasztalja a rosszat, elviseli, elszenvedi,
