A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
90 szabadon kószált, és megrázta a hatalmas bükkfákat, tölgyfákat és másféle fákat, s addig rázta, cibálta a száraz ágakat, ahogy itt hívták,a gallyakat, míg recsegve-ropogva lehulltak a földre. Ezeket a gallyakat gyűjtögette a szegény nép, többnyire asszonynép, csomókba kötöz- gették, és a hátukon cipelték haza nagy fáradságos nyögések közepette. Persze az élelmesebb gallyasok kieszelték azt is, hogy a széltől le nem sodort száraz ágakat hogyan is kell lehozni a magas fákról. Nemcsak horgokat csináltak, miket rádrótoztak hosszú póznákra, s azzal feszegették le a gallyakat, hanem ólomsúlyt is kötöztek erős zsinegek végére, s azt a száraz gally végére dobták. A zsineg a súly- lyal a végén rátekeredett az ágra, s addig-addig húzták, rángatták, míg az ág recsegve le nem szakadt. Sem az apátság, sem a közbirtokosság erdőőrei nem akadályozták meg ezt a működést, sőt ha a nép nem tett kárt a fában, hasznosnak is vélték mint erdőtisztogatási akciót. ★ ★ ★ Ilyen gallyasok voltak özvegy Bódiné és barátnője s egyúttal szomszédja is, Vas Rózsi. Mindketten jó ötvenesek voltak. Szikár, e- rős, munkában megaszott testű falusi asszonyok. Most is együtt szuszogtak, nyögdécseltek hazafelé, hátukon jó nagy gallyköteggel. Nem sokat beszéltek, mert tüdejüket, torkukat és szájukat igénybe vette a lihegés. Időnként ledobták hátukról a gallyköteget egymás mellé, rátelepedtek, és jókat pihentek. Ilyenkor könnyebben esett a beszélgetés is. Persze nem is sejtették, hogy a lőcsfalvi pap erdei kószálásai közben néha-néha kihallgatta a társalgásukat. Nem ugyan kíváncsiságból, hanem embertanulmányozás céljából. Mert ilyenkor egymásnak elmondtak sok mindent, amit talán soha senki másnak el nem mondtak volna. így nyert betekintést a pap a falusi lelkek mélyébe. ★ ★ ★ Egy ilyen beszélgetés nyomára akadunk naplójában. — Hát a halál majd csak megszabadít minket az ilyen cudar élettül — sóhajtott Bódiné. — Kilenc gyerek anyja vagyok, az uramat is eltemettem. S most ha nem akarok megfagyni a télen, és főzni akarok magamnak egy kis ételt, ilyen terheket kell cipelnem. — No, csak ne emleged a halált! — korholta Rozi. — Mér ne? Az lesz nekünk az igazi megváltás!
