A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
5 csőség formális elemét, a dicsőítést fejezi ki. Ennek alapja az ún. objektív, fundamentális dicsőség, amely alapját képezi annak, ami miatt valaki dicséretre méltó: valami objektív realitás, tökéletesség, tulajdonság. A héber Biblia dicsőséget kifejező szava, kabód, a súly fogalmát jelenti: súlyosnak, nehéznek lenni. Egy létezőnek a létben megmutatkozó súlya annak fontosságát határozza meg: az általa sugallt tiszteletet, dicsőséget. A héber kifejezés tehát elsődlegesen az objektív, fundamentáslis dicsőség fogalmához áll közelebb. Míg vele szemben a görög doxa inkább a formális dicsőség kifejezésére alkalmas, ugyanis elsődleges jelentése: vélemény, nézet, ítélet (dokeo igéből). Az Ószövetségben Isten dicsősége jelenti Isten nagy dicső tetteit: a Vörös-tengeren való átvonulás csodája (Kiv.14,18), a manna és fürjek csodája: „reggel meglátjátok Isten dicsőségét" (Kiv. 16,7), a teremtés egész műve: „Jahve dicsősége betölti az egész földet", (Szám.14,21). Jelenti Istennek fényességben megnyilvánuló külső megjelenéseit: a hegyet megkoszorúzó láng képében: „Isten dicsősége olyannak mutatkozott, mint az emésztő tűz a hegy csúcsán", (Kiv. 24,17), a fényes felhőben: „Akkor felhő borította be a találkozás sátrát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot", (Kiv.40,34). De jelenti Isten dicsősége legfőképpen magának „Istennek arcát", vagyis Istennek lényegét, amit élő ember meg nem láthat: „Mózes ezt kérte: hadd lássam meg dicsőségedet. A válasz ez volt-, „megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem ... De az arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon" (Kiv. 16,18-20). íme tehát így érkeztünk el az objektív dicsőség gyökeréhez: Isten lényegéhez, amit a dicsőség törzsfogalmának kell tartanunk, hiszen minden más csak visszfény, ami visszautal az isteni lényegre. Végül a formális dicsőség, Isten dicsőítése is kifejezésre jut az Ószövetségben: „Én vagyok az Úr, ez a nevem, dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet" (Iz. 42,8). „Adják meg az Úrnak a tiszteletet és a szigetek hirdessék dicsőségét" (lz.42,12). „Dicsőítsétek meg az Urat, a ti Isteneteket" (Jer.13,16). János evangéliumában a testté lett Ige Istennek legdicsőbb, legfényesebb megnyilatkozása, amelyhez nem hasonlítható az Ószövetség egyetlen teofániája sem. Ezt jelenti be János a prológus him- nikus ihletettségével: „S az Ige testté lett és közöttünk lakott. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be" (1,14). Ez a dicsőség most már nem az ószövetségi Jahvénak, hanem a háromszemélyű Istennek: az Atyának, Fiúnak és Szent lé leknek dicsősége. Az Atya és a Fiú kölcsönösen dicsőítik
