A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-01 / 12. szám
548 dandó magyar emléket állított: harangot emelt a Magyar Központban, hogy a harangzúgás emlékeztessen Nándorfehérvárra és minden korok magyar hőseire, és imádságra hívjon. A magyar emigráns sajtóból sokan ismernek egy fanyar humorú, paradoxonokkal dolgozó írót, akinek alkotói programját jól kifejezi írói álneve: Só Bernát (Bemard Shaw). Versét az ünnepi vacsora programjában fia, Ruttkai Tamás adta elő. Összejöttünk mi már, magyarok mindenre, Mondtuk a magunkét, hangosan, mind egyre, Tapsoltunk szónokot, építettünk Házat, Egyletet csináltunk — húsz év alatt százat! Táncoltuk a csárdást, vigadozva sírtunk, S ha nem volt mit mondjunk: vezércikket írtunk! Pénteken hálóztunk, ittunk, énekeltünk, Hétfőn összevesztünk, kedden kibékültünk, Elnököt cseréltünk, nagyokat boroztunk. Ha fogytak a tagok, újat toboroztunk. Üj titkárt jelöltünk - minden évben hatot. De csak most először szentelhettünk papot. Ritka magyar gyerek, ki külföldön lakott, Aki szmoking helyett reverendát kapott! Büszkeséggel nézünk ezért az apjára, Pap lett a kis Rigó — Szent István napjára! S ha nem vigyázunk rá, bűneink láttára Miatyánkot rendel penitenciára. Apja és a fia jól egymásra leltek, Közösen gyógyítják testet meg a lelket. Amíg a nagy Rigó hashajtót kevertet, A kis Rigó minket kövön térdepeltet, S akit az Apuka nem tud megmenteni, Azt majd a kisfiú szépen eltemeti. Közben összeadja Lackót meg a Sárát, S megtanulja ő is a magyarság árát! Hogy kell az életet köztünk végigvinni, Minden keresztelőt bátran végig inni, Vigasztalni Jóskát, békíteni Tibort — S mosolyogva nyelni minden savanyú bort. S megtanul így lassan jó magyar pap lenni: Kis hegyes paprikát könnyhullatva enni. Összehordják neki Tiszát meg a Dunát,
