A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

541 magyar prímás székvárosát. Amint Lékai bíboros emlékeztetett rá, ebből az alkalomból Szobjeszki lengyel tábornok a magyar néppel együtt Te Deumot énekelt a székesegyház Bakócz-kápolnájában. Ezek a történelmi emlékek, amelyek az őket körülvevő emberi és keresztény nagyság igézetével merülnek fel a múltból, sugalljanak a mai magyar nemzet gyermekeinek is olyan érzelmeket és elhatáro­zásokat, amelyek méltók ehhez a gazdag eszmei örökséghez! A beszéd utolsó szakaszát a pápa magyarul olvasta fel: A „Magyarok Nagyasszonya” hatalmas közbenjárásába aján­lom ezeket a jókívánságokat; és kérem Tőle számotokra, szeretteitek és az egész nemzet számára a jólétet, a termékeny összhangot és a tar­tós békét. Kíséijen benneteket szüntelen szeretetem zálogaként ke­gyelmet közlő apostoli áldásom, melyet most szívből adok rátok. Tűz Tamás ŐSZI SZÁNTÁS Száz éve született Harsányi Lajos A nagy magyar költő, Harsányi Lajos születésének századik év­fordulóját ünnepeljük. Babits, Kosztolányi, Juhász, Tóth Árpád kor­társa, a Harsányi—Sík—Mécs papköltő triász legidősebb tagja volt. A Dunántúl költője. Illik, hogy pár szóval megemlékezzünk róla. Itália klasszikus földjén járva megihleti a tenger: „Hallod? Ö, hogy harsog a tenger! Hul­lámai: a kék paripák nyihognak." Eltűnt halász­bárkák fölött busong, pogány poéták nyomában jár a pompéji romok között, a messinai hallgatag vizeken hajózik, s elbűvölik az arany citromlige­tek. Legnagyobb szerelme azonban mégiscsak a magyar nádas, fiatalságának legmaradandóbb táj­élménye. Borongásra hajlamos kedélyéhez meg­értőén simul a Fertő egyszerű, csöndes, de szép­ségekben gazdag, titokzatos vidéke: a suttogó ná­dak, a sárga lótuszok, a lobogó nádi tüzek. Siratja a pusztuló nagy ná­dast, amelyet „halálosan” szeret. Ott is szeretne meghalni, s költői végrendelete az, hogy pora fölött „emlék gyanánt egy elnémult fehér kócsag álljon”. Pánja megszökik az illatos olajerdőkből, a nyírfák és nimfák tündéri világából, s „befut egy nagy sárga nádba": a mallar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom