A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-01 / 12. szám
534 A modern ember gőgje és magabiztossága sokszor az egyik legnagyobb akadály, ami miatt nem tud alázattal az ég felé kiáltani, és a jászol szegénységében, a Golgota gyalázatában nem ismeri fel a látogató Istent. Pedig annyi minden alázatra inti. Nagy tudománya rettenetes eszközei — pedig boldogulását szolgálhatnák és mindenki javát — a rettenet és a veszély eszközei lettek számára. Rabszolgája lett gépeinek és technikájának, holott életét kellett volna szépítenie és emberibbé tennie általuk. Túl sok lett a kiállítás és kevés a hálaünnep. Hiszen amink van, kaptuk. A természet kincseit is kaptuk. Az észt is, amellyel azok titkait kikutatjuk, és azokat szolgálatunkba tudjuk állítani. Minden haladásunk ellenére bizonytalanság, itt-ott reménytelen kétségbeesés üli meg a modern ember szívét-lelkét. Agyát is, mert nem tudja megválaszolni a kínzó kérdést: „És mi az értelme mindennek?” Szívét és akaratát is, mert már alig meri hinni, hogy még van reménye és van visszaút. Érzi, hogy . .szörnyűséges, lehetetlen, hogy senkié vagy emberé az élet.” Ki kell-e ürítenie fenékig a jobbik énjéről és Uráról megfeledkezett modern embernek a mákony és a méreg serlegét? Hiszen önmaga keverte a romlás italát! Vagy meghallja végrea minden eseményben is, nemcsak a próféta szavában hozzá szóló Istent? „Az ő neve béke.” Elfogadod békejobbját? Keres és boldogítani akar. Imádkozol, hogy a világ meghallja saját javára és jövője érdekében a hívó szót, hiszen Ő „az út, az igazság és az élet"? II. János Pál KARÁCSONY ÉRTELME (Az 1982. december 22-i általános fogadáson elmondott beszéd.) Kedves Testvérek! 1. Advent csúcspontjára érkeztünk. Ezekben a kegyelmi napokban az Egyház, liturgiája által, Krisztus kettős eljövetelének misztériumára irányítja figyelmünket: az egyik a mi emberi természetünk alázatában való eljövetel, a másik pedig a világvégi megjelenéssel megvalósuló eljövetel. Ezért a liturgia azt ajánlja, hogy az Úr, aki megadja nekünk, hogy születésének szent ünnepét örvendezve várjuk, az imádságban kitartónak és az ő dicséretében ujjongva találjon minket (vö. II. adventi prefáció).
