A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
521 Parentiné Ipacs Katalin SZENTÉVEK ÉS BÚCSÚK A LUTHERI REFORMÁCIÓ IDEJÉN Előző cikkünkben rövid áttekintést adtunk a szentévek történetének első két évszázadáról, 1300-tól 1500-ig. Ma a XVI. század jubileumainak főbb eseményeit elevenítjük fel, kitérve az egyház történetének egyik legfájdalmasabb eseményére, a Luther Márton nevéhez fűződő reformációra. Az 1500-as jubileum A Luther-féle tiltakozás pontosan két szentév, az 1500-as és az 1525-ös közé esik. 1500-ban a pápaság történetének egyik legvitatottabb személye, Rodrigo Borgia, VI. Sándor ült Péter székében. Uralkodása a simónia és a nepotizmus tetőfokát jelentette. Az egyház érdekeinél sokkal előbbrevalónak tartotta családja hatalmának megszilárdítását és gazdagsága gyarapítását. Az egyház reformjáért küzdő fanatikus domonkos szerzetes, Girolamo Savonarola — akit két évvel a szentév előtt égettek el elevenen Firenze Signoria terén — méltán panaszolta fel az egyház siralmas állapotát. „Tudjátok-e, hogy mit mondok én nektek? — olvassuk egyik iratában. — Az ősegyházban a kelyhek fából voltak, és a prelátusok aranyból. Most a prelátu- sok vannak fából, és a kelyhek aranyból.” Mindazonáltal a történészek egyetértenek abban, hogy VI. Sándor erkölcsi fogyatékosságai és a családjával szembeni gyöngeségei ellenére rendkívül nagy súlyt helyezett arra, hogy vallási és lelki értékek jellemezzék az általa meghirdetett szentévet. Az események pontosan meghatározott program szerint folytak. Ünnepélyes körülmények között több ízben felolvastatta a szentévi bullát, és személyesen nyitotta meg — először a történelemben — a Szent Péter-ba- zilika szentkapuját, míg ugyanabban az időben legátusai a többi bazilikában végezték a szertartást. Jóllehet a Borgia család rossz híre, az életveszélyes utazási körülmények és a félszigeten pusztító pestis sokakat elriasztott a zarándoklattól,
