A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-10-01 / 10. szám
470 Az első az iskolás évekből. Tanítójuk igen szigorú és kemény kezű ember volt. Nemcsak egyedeket, hanem az egész osztályt is sokszor keményen megbüntette az elkövetett csínyekért. Egyik alkalommal szigorúsága valósággal fellázította az osztályt. A tábla megfordítható volt tengelyes állványán. Tiszta felével nézett az osztály felé. Tanítás közben a tanító úr teleírta már, és hogy folytassa, megfordította tengelyén a táblát. Hát ahogy megfordítja, ez állt a másik oldalán: ,,A mi tanítónk egy vadállat!!!!” No, jött erre a vallatások sora, büntetés, fenyegetés. Ki volt? Ki csinálta?! Álljon fel. . . különben. . . A gyerkőcökbe belefagyott a lélek. Ki tudja, dühében mire lesz képes a tanító úr? Végre, hogy az osztályt megmentse, Baráth Andris felállt. De nem szólt egy szót sem. Csak állt. — Te voltál, te gazember? — kiáltotta a tanító úr. — Idegye- re, te kötnivaló. . .! — Alaposan elfenekelte. Iskola után büntetésből bezárta az osztályba. Már akkor hajlandó volt szenvedni is, hogy az osztályt megmentse. A második eset fiatal legény korából. Ez is igen emlékezetes. A Zala patak megáradt a sok esőtől. Ilyenkor veszedelmes volt, mert sok örvény keletkezett a vízsodrásban. De a gyerkőcöket semmi sem tartotta vissza, hogy fürödjenek benne. . . A Bogy a fiút elkapta az örvény, és eltűnt a feje a sodródó víztömegben. A többi gyerek megdermedt. Várták, hogy a feje ismét felbukkan a vízben, de bizony az nem jött fel újra. Arra Baráth Andris utánaugrott. Felhozta a fuldokló Bogya gyereket, míg a többiek elkapták tőle. De a nagy izgalom és erőlködés úgy látszik, kimerítette, mert most ő bukott alá, és eltűnt a vízben. De senki sem mert utána menni. Végtelennek tűnő pillanatok . . . Végre feljött a felszínre, és fáradtan kiúszott, míg a sekélyest el nem érte, és fáradtan gázolt ki a partra, ahol összerogyott. Úgy vitték haza a többiek. De ez is mutatja, hogy ha mások megmentéséről volt szó, nem habozott. .. * * * Sokszor megállt a temetőben fejfájánál a lőcsfalvi pap. Imádkozott érte. Mindig úgy érezte, hogy egy önfeláldozó hőst tisztel meg benne látogatásával és imájával.
