A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-10-01 / 10. szám
452 valóságos szent őrület lett úrrá, a magukat ostorozó hívek menetei ellepték a város utcáit. A hívők túlzó viselkedése gyanút keltett a pápában, olyannyira, hogy már-már a kiközösítéshez akart folyamodni. Végül is még évekig tartott a zarándokok áramlása, gyakorlatilag 1400-ig.” Bargellini a legnépesebb zarándokcsoportok között a magyarokat és a lengyeleket is említi. De a különböző nemzetek képviselőit alig lehetett megkülönböztetni egymástól, mert mindenki nagy piros kereszttel jelölt fehér köntöst viselt, amely még a fejeket is befödte. Csak a szemek villogtak ki a csuklya két nyílásából. A jubileumok történetének ez a mozzanata „a fehérek vonulása” néven ismert. A következő jubileumi év V. Márton nevéhez fűződik. IX. Bonifác pápa ötlete nyomán 1423-ra hirdetett jubileumot, az 1390-es szentévtől számítva Jézus földi életének éveit. Bár sok német zarándok érkezett, nem tartozik a sikeres szentévek közé. Egy viterbói krónikás leírásából tudjuk, hogy V. Márton, először a történelemben, megnyitotta a Szent János-bazilika szentkapuját. A következő, 1450-es jubileumot a firenzei küldöttség vezetője „aranyévének nevezte. Sikere az 1300-as első jubileumra emlékeztetett, bár tragikus esemény is történt. Az Angyalvár hídján a tömegben megbokrosodott egy ló. A menekülők közül többszázan a Tibe- risbe estek, ahonnan 172 halottat fogtak ki. A híres zarándokok közül a következőket említjük: a magyar történelemből is jól ismert ferences prédikátor, Kapisztrán Szent János, a világhírű domonkos misztikus festő, Fra Angelico, Bolognai Szent Katalin és Casciai Szent Rita. Ettől az időtől kezdve fordulat következett a jubileumi évek történetében. II. Pál pápa úgy döntött, hogy a két jubileum közötti időszakot 50-ről 25 évre csökkenti. A következőt tehát 1475-ben tartották, de már utóda, IV. Sixtus hirdette meg, és ekkor nevezték először szentévnek. A következő három évszázadban szabályosan 25 évenként tartották a szentévet. ☆ ☆☆☆☆☆☆ Eltűnődöm azon, tulajdonképpen mi szükséges ahhoz, hogy egy találkozás sikerüljön. Mert kicsikarni nem lehet. Eszembe jut: odafordulni — megnyílni — időt rászánni. A másikat elfogadni úgy, ahogy van, pozitív és nehéz oldalaival együtt. Minden találkozásban a másiknak egy darabot adok önmagámból, és részt veszek őbenne, abban, amit gondol, tesz vagy érez. Megtapasztaljuk egymást. Olyan megtapasztalások, amelykből bizalom nő, kapcsolat az emberekkel, és kapcsolat Istennel is.
