A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
45 Hallgatóinkat bizonyára a magyarországi adatok érdeklik. Általánosságban megállapítható nálunk is, hogy csökken a házasságkötések, és növekszik a válások száma. Az 1980-as Statisztikai Évkönyv szerint Budapesten 15487 polgári házasságkötés történt; ezerből 456 házasság végződött válással ugyanebben az évben. Egész Magyarországot tekintve: 1980-ban 80 331 polgári házasságkötés történt, ezerből 346 végződött válással. Ennek következtében mintegy 300 000 gyermek maradt egyik vagy mindkét szülő nélkül. 1960 és 80 között az ország szeszesital-fogyasztása rendkívül megnövekedett, ami szintén befolyásolja a családok életét. Egy másik veszélyeztető tényező az ön- gyilkosságok számának rohamos növekedése. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy míg 1960-ban 2 527 befejezett öngyilkosság történt, addig 1980-ban 4 803. Ezzel világviszonylatban Magyarország az első helyre került az öngyilkosságok statisztikájában. Látva ezeket a problémákat, kapott-e Püspök Úr indításokat a találkozón, amelyek révén a magyarországi családok segítségére siethet az egyház? Az állam a maga részéről mindent megtesz a családok gazdasági, szociális, kulturális megsegítésére. Az egyháznak azonban különleges szerep jut a lelkiismeretek formálásában. Ez kiterjed a házasságra való előkészítés időtartamára. Nemrégiben Lékai László bíboros úr a papi szenátus tagjaival megbeszélte a jegyesoktatások megújításának lehetőségét és szükségességét. Felmerült az a gondolat is, hogy a Központi Szemináriumban jegyesoktatási kurzust lehetne rendezni szakemberek (pap, orvos, pszichológus, szociológus) bevonásával Budapest és környéke házasulandó fiataljainak. Hasonlót kellene rendezni nagyobb vidéki városokban is. Ez nagy segítséget jelentene a házasulandóknak is, és a paphiány miatt a lelkipásztori munkában túlterhelt papság számára is. A lelkipásztori gondoskodásnak ki kell terjednie a házasságkötés ünnepélyesebbé tételére is, de nemcsak külsőségekben, hanem a lelkűiét elmélyítésére is, valamint a házasság szentségi jellegének tudatosítására. A családpasztoráció nem fejeződik be a templomi házasság- kötéssel, hanem arra törekedjenek, hogy a családok maradjanak meg az egyház élő közösségében, keressék a keresztény családok egymással is a kapcsolatot. Mint szemináriumi rektor indítást kaptam, hogy a családpasz- torációra mind a tanároknak, mind az elöljáróknak fel kell készíteniük a papságra készülőket. Ennek egyik első feltétele, hogy érett hivatással rendelkezzenek, amely a szentelés után csak még jobban tudatosodik, amikor megkapják küldetésüket a családokhoz. I
