A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
421 sült Államok pénzén, izraeli és argentin szakértőkkel ellátva, mint ahogy azt már kicsiben kezdték akkor, és két héttel a pápa látogatása után nagyban megkezdték. Nem értette a Szentatya, hogy a nicaraguai nép nem az örökélet békéjére gondolt, hanem az északról jövő háborúra, amikor kérték, hogy segítsen az ő békéjük megteremtésében? Kár, hogy így történt. Megközelítőleg 700000 ember volt jelen személyesen a pápa látogatásán, ez az ország felnőtt lakosságának felét teszi ki. Nem lehet azt mondani tehát, hogy a kormány nem engedte, hogy a nép találkozzon a pápával.- Beszéld el, légy szíves, részletesen, hogy hogyan is alakult ki ez a szoros kapcsolat a szandinista mozgalom és a helyi egyház nagyobb része között.- Latin-Amerika több országában már a 60-as évek közepétől kezdve, de különösen a medellini püspöki konferencia határozatai után keresztény közösségek létesültek, akik közösen olvasták a Szentírást, és annak fényében próbálták megérteni saját életüket, társadalmukat, problémáikat. Mi is a helyzet a mi országunkban, falunkban, közösségünkben? Hol vannak a problémák? És mit szól mindehhez Isten szava, a Szentírás? Az egyház tanítása? Milyen következtetésekhez vezet minket a mi keresztény hitünk? Ezek a közösségek éneklik tovább szent zsoltáraikat és imádkoznak, sokszor még szívből jövőbben, mert kezdik megérteni, hogy hitük és vallási életük nem egy vasárnapi szép ruha, hanem legégetőbb kérdéseik központjához vezeti el őket. Ez a hit nem ópium, nem kábítószer a siralom völgyében, hanem belső indíttatás és erő, ami felébreszt, kinyitja szemünket és cselekvésre serkent. Minél inkább a mi konkrét életünkre vonatkoztatva hallgatjuk az Ó- és Újszövetség szavait és az Egyház tanításait (zsinat,Medellin, az utolsó pápák levelei), annál inkább tettre serkent minket a hit. Az egyik legjelentősebb ráébredés ehhez az, hogy a vallás nem magánügyem, a bűn nem privát ügy én és Isten között, hanem a bűn itt van közöttünk, a mindennapi életünkben, szokásainkban és életünk intézményes formáiban! Sok minden úgy van megszervezve közösségünkben, hogy abból valakiknek mindig káruk lesz, anyagi vagy szellemi káruk egyaránt. Például, ha az egyetemért fizetni kell, akkor a tudás csak a gazdagok privilégiuma lehet. Ha az orvos pénzbe kerül, akkor a szegény ember élete nem fontos stb. Alamizsna nem oldja meg társadalmunk bűneit, hanem úgy kell megszervezni őket, hogy ne legyen alamizsnára szükség. Korlátozni azt, aki a másikra rámászik és megfojtja, legyen az egyén, nép, faj, társadalmi osztály stb. Mivel a bázisközösségek általában az egyszerű és szenvedő nép között születtek, a velük élő szerzetesek is lassan - anyagi és szerzetesközösségi biztonságukból betekintve azoknak az életébe, akiknek semmi sincsen biztosítva, és semmihez sincsenek jogaik - maguk is ezek mellé álltak érzelmeikben. A szerzetesek szolidárisak lettek a néppel, és mindinkább tettet kerestek a bűnt okozó társadalmi alapállás megváltoztatására, hogy közelebb jöhessen hozzánk Isten országa, ahol az államrend igazságos, jogot és szabadságot ad a kisembernek is. A bázisközösségek tagjai föllélegeztek, mert érezték, hogy egymást támogatják, és velük van Isten, az Egyház tanítása, papjuk, apácájuk. Sokszor azzal támadják ezeket a közösségeket, hogy osztályharcra indította a népet. Ez egy tökéletes tévedés és megfordítása a tényeknek.
