A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-08-01 / 8. szám

373

bizony ő is félt. O is ismerte ezt az érzést. Eszébe jutott, hogy bizony ő is félt, amikor apja késő sötét este valahová küldte.

A félelmet úgy győzte le, hogy hangosan elkezdett énekelni az úton, Egyszer rá is szólt valaki a sötétben, amikor torka szakadtából énekelte: ,,Fel, fel, vitézek, a csatára, a szent szabadság oltalmára”:

— Te meg ne ordítozz ott az úton — szólt rá egy erős férfihang.

De, érdekes, a korral a félelemérzés is mindig gyengébb lett, míg végül egészen eltűnt, annyira, hogy most már egyáltalán nem fél a sötétben.

S ahogy így esze elkóborolt a saját múltjába, elkezdett magában kacarászni, mert eszébe jutott, hogy kispap korában, egy nyári vakációban késő este a sötétben tartott hazafelé a városból az országúton, mert elbeszélgették az időt a barátokkal a városban. S ahogy haladt az országúton, a gyalogjárón az árok szélén, egyszerre csak zörgést hallott, s valaki kiugrott az útra az árok felől.

— Van-e gyufája? — kérdi egy hang. Olyan sötét volt, hogy egy lépést sem lehetett látni. Bizony, emlékezett, egy pillanatra szinte belefagyott a lélek.

A dinnyecsősz volt. A Linkecs bácsi. A kunyhója ott bújt meg a fák alatt az útszélen, s elfogyott a gyufája, és nem tudott pipára gyújtani. Szerencséjére volt nála gyufa, sőt, még öngyújtó is, hisz maga is dohányzott már akkoriban.

— Nem ijedt meg? — kérdi a csősz, miközben hüvely kjével segített a gyufának.

— Bizony meg én! Azt hittem, valami útonálló.

— No, az éppeg még nem vagyok! - fújta az öreg a füstöt.

Azóta, mint emlékezett, többé sohasem félt a sötétben.

* * *

Másnap a szövetkezetben találkozott Bondor urammal.

— Hát hazaérkezett tegnap a Jóska gyerek a szódavízzel?

— Oszt hunnét tudja a Főúr, hogy odavót érte?

A pap elmondta neki kis útikalandját a Jóska fiúval.

— De azért mint papja arra kérem, máskor ne küldje a gyereket késő este a faluba.

— Jó, hát nem kűdöm - fogadkozott az apa —, csak majd ha nagyobb lesz.

o*o«o*o*o»o*o«o*o*o*o*o»o*o*o»o*o*o